Vasas FC-ETO FC, vasárnap 15:45
A Győr két év alatt jutott el az újonc kategóriából a bajnokig, ám a sikeredző és a sportigazgató távozott, valamint az igencsak szűkös keretbe csupán az elmúlt egy-két hétben érkeztek erősítések, ez pedig egy korai Bajnokok Ligája-selejtezős kiesésben csúcsosodott ki.
A Vasas a 2017-18 szezon végén kiesett az első osztályból, azóta mindössze egy idény erejéig tudtak visszakapaszkodni az NB I-be, miközben a magyar szinten jól csengő nevek és a kiemelkedő bérköltségük alapján az első osztályban a nemzetközi kupaszereplést érő helyekért kellett volna harcolniuk.
A notóriusan alulteljesítő angyalföldieknél Erős Gábor tett rendet, és vezette vissza őket az élvonalba, aki korábban Kisvárdán és Kazincbarcikán is történelmi eredményeket ért el. A Vasas lehet az elkövetkező időszak Győrje vagy ismét egyből visszazuhannak a másodosztályba?
Paksi FC-Ferencvárosi TC, vasárnap 20:00
Volt időszak, amikor a Paks és Bognár György egyértelműen a Ferencváros nemezise volt, de a sors iróniája, hogy pont a Fradi trónfosztásával záruló szezonban nem okoztak sok gondot a IX. kerületieknek, háromból kétszer gólt sem szereztek a tolnaiak.
A FTC-nél gyökeres változások történtek vezetői fronton, valamint az eddig brutálisan nagy keretet is elkezdték kurtítani, már kilenc távozójuk volt. Emellett a búcsúzó Robbie Keane helyét Borbély Balázs vette át. A szlovákiai magyar tréner a Győrnél látható mechanizmusokat próbálja egy az egyben átemelni a régi-új zöld-fehér egyesületéhez.
Ez eddig remekül működik, hiszen az Európa-liga selejtezőjében egyelőre hibátlanok. A Vojvodinát oda-vissza verték, ami azonban ennél is nagyobb bravúr volt, hogy a Twente otthonában is nyerni tudtak.
A Paks is érdekelt volt csütörtökön és rájuk is kemény feladat várt. A Panathinaikos ellen 45 percig állták a sarat, a második félidőre viszont kinyílt az olló, kijött a két fél közötti minőségbéli különbség, így a 2-1-es vereség ellenére is Böde Dánielék lehetnek elégedettebbek a végeredménnyel.
Borbély Balázs egyelőre veretlen Bognár Györggyel szemben. Három győzelem és három döntetlen szerepel a neve mellett kettőjük összevetésében. A hétvégén tovább íródik a jó széria?