A hétvége rangadói: derbik mindenhol

2026. április 30. Vegas Sports
Olyan párosításokkal érkezünk, amelyek lokálisan erős hagyománnyal rendelkeznek, és máig rendkívül izgalmasak. 

Újpest-Ferencváros, vasárnap 16:00

Rég volt ekkora jelentősége egy derbinek, az elmúlt években ugyanis akkora volt a különbség a két csapat között, hogy csak formalitásnak számítottak a mérkőzések, döntetlenre is alig volt képes az Újpest. Dárdai Pál és Szélesi Zoltán párosa viszont elkezdett egy építkezést, aminek, ha még nincsenek is nagyon látványos jelei, legalább valami már pislákol.

A Ferencváros számára óriási tétje van ennek a találkozónak. Egy pontvesztés végzetes lehetne a bajnoki versenyfutás szempontjából, Robbie Keane csapatának az a feladata, hogy nyomást helyezzenek a Győrre, kérdés, ez mennyire sikerül, már csak azért, mert az ír trénerrel nagyon kevés mérkőzést tudtak az elejétől a végéig dominálni.

Manchester United-Liverpool, vasárnap 16:30

Az angol futball talán legpatinásabb párosítása, két olyan csapat, amelyeknél – legyen bármennyire is közhelyes – nem számít az aktuális forma, mindig születhet meglepetés. Az elmúlt időszakban a Manchester United nem egyszer váratlanul jó arcát mutatta a Liverpool ellen, de az is igaz, hogy a Pool többször nagy verést tudott mérni a riválisra. Hosszú idő után most úgy futunk neki a párharcnak, hogy kiegyenlítettek az erőviszonyok, sőt talán még azt sem lenne túlzás állítani, hogy a hazai együttes most kicsit esélyesebb lehet.

A BL-kiesés óta viszont a Liverpool bajnoki formája is stabilizálódott. A játék továbbra sem olyan, mint azt a szurkolók elvárják, de legalább már látszik a fény az alagút végén. Érdekes lesz, hogy miként gondolkodik a két edző. A Liverpool az elmúlt években dominánsan lépett fel az egymás elleni találkozókon, most viszont egyáltalán nem lenne ördögtől való, hogy átadják a labdát a Manchester Unitednek, hogy hiszen az már Michael Carrick-kel is kijött, hogy a labdás építkezéssel van gondja a Vörös Ördögöknek. Ha viszont a Pool átmeneteket ad nekik, az nagyon kényelmes lehet Bruno Fernandeséknek, ahogy azt láthattuk a Brentford ellen is.

Ebben a párharcban sokszor a sötétben tapogatózunk, de most még inkább, nehéz kiszámítani, hogy mit látunk majd. Ami külön érdekes, hogy könnyen lehet, a meccsnek konkrét tétje csak a Liverpoolnak lesz, hiszen, ha a Brighton nem nyer a Newcastle ellen, a Manchester United BL-indulása eldől. Persze ilyen esetekben nincs olyan, hogy tét nélküli meccs.

Aston Villa-Tottenham, vasárnap 20:00

Angliában nem nagyon rendeznek mérkőzéseket vasárnap este 20 órától, de mondhatjuk, hogy egy ilyen különleges meccsnek különleges időpont dukál. Egy hétköznapi szezonban akár komoly rangadó is lehetne ez a párosítás, most azonban egészen mások a tétek a két együttes számára: az Aston Villa a hétvégén biztosíthatja a BL-indulást, a Tottenhamnek pedig muszáj lenne pontokat szereznie a kiesés elkerüléséhez. Már abban a szakaszában járunk a szezonnak, amelyben a Spursnek muszáj lenne meglepetéseket okoznia, a Villa pedig az elmúlt hetekben nem is tűnt verhetetlennek.

Ráadásul ami nagyon jól jöhet Roberto De Zerbi csapatának, hogy a kupaspecialista Unai Emery előtt ismét itt a lehetőség: a Villa megnyerheti az Európa-ligát, csütörtök este pedig az elődöntő első mérkőzésén lesz jelenésük, a rotáció tehát kérdéses lesz. Ez lehet a londoniak legnagyobb esélye.