Arsenal-Newcastle United, szombat 18:30
A válogatott szünetet követően hatalmasat ment a közösségi médiában a statisztika, amely Mikel Arteta áprilisi teljesítményére reflektál. A baszk edző alatt ezúttal is szenved az Arsenal az év negyedik hónapjában, öt meccsükből csupán egyet tudtak behúzni az említett időszakban. A mutatott játék pedig a Manchester City elleni rangadó kivételével egészen tragikus volt.
Természetesen beszélhetünk pechről, miután a legerősebb kezdő tizenegyükből több játékos is hiányzik, ám ez most már évről évre látszó mintázat. Emiatt elengedhetetlen a rendkívül intenzív labda elleni játékukat firtatni, ugyanis elég könnyű ebben és a keret tavaszi elfogyásában korrelációt találni.

A Newcastle Unitednél is egyértelmű összefüggéseket lehet kiolvasni az elmúlt évek eredményeiből. Eddie Howe alatt, amikor nem volt európai kupaszereplés, akkor a heti egy találkozónak köszönhetően tökéletes állapotban hozták le az idényt és megkaparintottak egy BL-helyet, míg kettős terhelés közepette messze elmaradnak ettől a szinttől.
A „szarkák” trénere köztudottan nagy hatással bír az átigazolásokra, ezért a támadósorra rosszul elköltött, közel 200 millió euró újabb érv lehet az edzőváltás mellett, ahogy az alsóházi pozíció is.
AC Milan-Juventus, vasárnap 20:45
Tavaszra fordulva mondhatni káosz és letargiai uralkodott a Juventus háza táján. A BL-ből búcsúztak a Galatasaray ellen, a bajnokságban pedig négy pont lemaradásuk volt a negyedik helyhez képest.
A sajtó attól zengett, hogy a védelem átjáróház, és alig találni olyan játékost, aki megüti a Juve szintjét. Azóta nagyot fordult a világ: Luciano Spalletti csapata az utolsó öt mérkőzéséből négyet is behúzott és mindössze egy gólt kapott. Jelenleg már nem az tűnik kérdésnek, hogy ott lesznek-e a BL-ben, hanem hogy szereznek-e érmet, és ha igen, akkor milyen színűt?

Eközben az AC Milan ellenkező utat jár be, hiszen a várpsi derbin aratott sikerrel úgy tűnt, megragadják az utolsó szalmaszálat. Ám az azt követő öt összecsapáson csupán hat pontot szereztek, így most már a dobogójuk is veszélybe került.
Massimiliano Allegri alighanem megigazulva érzi magát, hiszen a szezon során rendszeresen próbálta hűteni a Milan-szurkolók kedélyét azzal, hogy csak is egy céljuk lehet: a legjobb négyben végezni. Joggal merülhet fel, hogy ilyen edzői vélemény mellett mi motiválhatja a piros-feketéket az idény hátralévő részében.
Képek forrása: Imago