VfL Wolfsburg-Kaiserslautern, szombat 20:30
Az előző szezon legnagyobb sokkja a Leicester City teljes összeomlása és Championshipből való kiesése volt, ám ezt rögtön követi a Wolfsburg kizúgása a Bundesligából. A VW-gyáriak évek óta rázták a pofonfát, és ezúttal a padlóra is kerültek. Hiába rendelkeztek az első osztály ötödik legmagasabb bérkeretével, és csak januárban 25 millió eurót költöttek, így is osztályozóra kényszerültek, amit elbuktak.
Bár jelentős exodus volt a farkasoknál, a lehetőségek alapján továbbra is egészen más szintet képviselnek, mint a többi második ligás klub. Éppen ezért gazdasági értelemben hatalmas kockázatot hordozna, ha nem kerülnek vissza azonnal a legjobbak közé, szakmailag pedig óriási blamát.
A nyitókörben egy másik korábbi Bundesliga-győztes, a Kaiserslautern lesz az ellenfelük, amely csapat az elmúlt két szezonban a tabella első harmadában végzett, de a feljutásra nem volt esélyük.
Torsten Lieberknechtnek ez a második teljes szezonja lehet a ’Lautern élén. Az állandó változtatást, kapkodást jól példázza, hogy hasonlóra utoljára másfél évtizede volt példa. Akkor Marco Kurz regnálásába egy Bundesliga-szereplés is belefért. A német másodosztály káoszában alapvetően semmit sem jelent egy jó vagy rossz kezdés, ám két ilyen múlttal rendelkező csapatnál egy rémes start azonnali nyomást jelenthetne a szurkolók részéről.
DVSC-Nyíregyháza Spartacus FC, vasárnap 17:30
Ha már szurkolói nyomás, akkor lassan ezt érezheti magán a DVSC újdonsült vezetőedzője is. Gert Remmel egy igazi világjáró, aki pályafutása nagy részében stábtag volt vagy utánpótlásban dolgozott. Most Debrecenben megkapta a lehetőséget, hogy kezébe vegye az irányítást.
Az elképzelés egyértelmű, de a projekt egyelőre recseg-ropog. A Loki próbál az előző szezonhoz képest progresszívebben játszani, ám az észt edző gondolatai egyelőre süket fülekre találnak, vagy ha nem is, a játékosok ezt képtelenek hatékonyan a pályára vinni.
A debreceniek igyekeznek dominánsan fellépni: az eddigi öt tétmérkőzésük egyikén sem volt 50% alatt a labdabirtoklásuk, ha viszont a kísérleteket nézzük, akkor egyedül a Pjunyik Jerevánnal vívott odavágón próbálkoztak többet, mint az ellenfél.
Rengeteg ki nem kényszerített hiba, kritikus helyen elszórt passzok és sebezhetőség pontrúgások után, leginkább ezek jellemzik őket. Csütörtökön ez minden korábbinál jobban megmutatkozott. A Köbenhavn három szögletet is gólra váltott, valamint a lassan visszarendeződő DVSC-védelmet is többször megbontották, 90 perc alatt lezárva a párharcot.
A koppenhágaiak edzője a Red Bull-birodalom egyik növendéke, Bo Svensson, éppen ahogy a Nyíregyházát vezető Bódog Tamás is. Éppen emiatt a Spartacus is elsősorban a rögzített helyzetekre és az átmenetekre támaszkodik, így igazán kellemetlen vasárnapja lehet a debrecenieknek.