A hétvége rangadói: Végre beindul a nagyüzem! 

2026. augusztus 21. Vegas Sports
Már csak a Bundesliga várat magára, a többi topligában jönnek sorban a mérkőzések.  

José Mourinho rögtön egy nehéz mérkőzéssel tér vissza a Real Madridhoz és persze a LaLigába, az Espanyol ugyanis olyan csapat, amely bármely rivális gondját meg tudja nehezíteni, pláne az RCDE Stadionban. A szurkolók félelmetes hangulatot tudnak teremteni, a csapat pedig nem riad vissza a fizikális játéktól. A legutóbbi hét idegenbeli mérkőzéséből a Real Madrid is elveszített hármat az Espanyol ellen, José Mourinho viszont remek mérleggel rendelkezik a kisebbik barcelonai csapat ellen, tizenegy alkalommal is győztesen hagyta el az arénát.  

A cél pedig most sem lehet más, mert a Real Madrid azért is bukta el az előző szezonban ennyire simán a bajnoki címet, mert rengeteg pontot hullajtottak a kisebb csapatok ellen. Ráadásul az előszezon pozitív hangulata gyorsan elillanna, ha rögtön egy pontvesztéssel indítana Mourinho gárdája.  A Special One néhány sérüléssel azért küzd, így biztosnak tűnik Anthonio Rüdiger és Dean Huijsen párosa a védelemben, ahogy Marc Cucurella is szinte biztosan kezdeni fog. Elöl pedig összeállhat a klubfutball talán legfélelmetesebb négyese, Yan Diomande, Jude Bellingham, Vinicius Jr. És Kylian Mbappe is pályán lehet a mérkőzésen.  

Mindkét csapat kapcsán rengeteg a kérdőjel, épp ezért lehet rendkívül izgalmas a nyitómérkőzésük. A Newcastle több kulcsjátékos és a klub egészét meghatározó vezetőedző, Eddie Howe távozása után Matthias Jaissle vezetésével igyekszik új projektet kezdeni, ami könnyen lehet, hogy rövid távon az eredményesség rovására megy majd, de a remények szerint középtávon más perspektívával kecsegtethet. A Liverpoolnél szintén van ok az optimizmusra, de a kételyekre is. Andoni Iraola vezetésével olyan intenzív futball költözhet vissza az Anfieldre, amelyet okkal hiányolhattak a szurkolók Arne Slotnál, viszont a keret messze nincs kész, rengeteg a kérdéses pont és a sérülés is.  

Ilyen előjelekkel pedig kevés csapat szeretné a St. James’s Parkban megkezdeni bajnoki szereplését, hiszen talán Anglia egyik legerősebb atmoszférájú stadionjáról van szó. Ha Jaissle vezetésével is tudnak annyira intenzívek és fizikálisak lenni a hazaiaik, mint azt megszokhattuk, könnyen kezdhetik meglepetéssel a szezont.  

Rúben Amorim stilszerűen a Manchester United ellen szerezte meg első győzelmét az AC Milan kispadján, a felkészülés után most már jöhetnek az éles találkozók. A piros-fekete gárda bőségesen költött a nyáron, és olyan játékosokat igazoltak, akikkel kapcsolatban legalább elvi síkon el lehet képzelni, hogy beválnak, az üzlet megítélésétől és körülményeitől függetlenül. Egy felbolydult Serie A mezőnyben pedig ez akár a legkomolyabb célok megfogalmazására is elég lehet.  

A Torino persze igyekszik majd megnehezíteni a dolgukat, és az előszezon alapján nincsenek is rossz formában, legutóbbi öt mérkőzésüket megnyerték a felkészülés során. Könnyen lehet tehát, hogy egy remek meccset hoz össze a két csapat.