2024. november 24. A Manchester United Rúben Amorim első mérkőzésén 1-1-es döntetlent ért el az Ipswich Town otthonában, a vendégcsapat gólját a találkozó legelején Marcus Rashford szerezte. Az angol ezen a meccsen kilences poszton kezdett, majd Amorim kipróbálta tízesként is. Ám hamar beigazolódott, amit sokan már az új edző kinevezésekor sejtettek: Amorim rendszerében Rashfordnak nem volt valódi helye. Emellett jöttek a pályán kívüli problémák, amelyek, ha nem is nagy intenzitással, de mindig jelen voltak Rashford karrierjében. Késések, egy-egy buli idegenbeli mérkőzések után, Amorim számára pedig ott volt a lehetőség, hogy példát statuáljon és bemutassa, komolyan gondolja a nyilatkozataiban emlegetett sztenderdeket (ahogy egyébként Alejandro Garnacho esetében is).
Rashford egy birminghami kalanad után kölcsöben az FC Barcelonához került, és ez a fejezet még annál is jobban sikerült, mint várhattuk. Minden sorozatot figyelembe véve 14 góllal és 14 gólpasszal zárta a szezont, a csapat egyik leghasznosabb kiegészítő embere volt, akire nagy szüksége volt Hansi Flicknek, hiszen Lamine Yamalnak és Raphinhának is voltak sérülései, Rashford pedig mindkét szélen alternatívát jelentett.
Bár sokan azt hitték, egy ilyen szezon után elképzelhetetlen, hogy a katalánok ne fizessék ki Rashford nagyjából 30 millió eurós kivásárlási árát, végül mégis ez történt, és Anthony Gordon leigazolása mellett döntöttek, ami ugyan az átigazolási díjat tekintve drágább üzlet volt, de ha a két játékos fizetését nézzük, három évre leosztva nagyjából ugyanott tart a Barcelona, arról nem is beszélve, hogy Gordon labda nélküli játéka sokkal inkább illik Flick elképzeléseibe.
A fizetés Rashford kapcsán a mostani helyzetben is fontos szempont. Miután eldőlt, hogy a Barcelona nem vásárolja meg, még mindig inkább a lehetséges távozásról szóltak a hírek, ám az angol támadó találkozott a sok futballistának ismerős helyzettel: a piac nem egészen oda árazta, ahová ő magát. Rashford a hírek szerint nyitott lett volna egy újabb topklubra (Amorim érkezéséig az AC Milan került elő gyakran vele kapcsolatban), a szaúd-arábiai és törökországi ajánlatok viszont nem keltették fel az érdeklődését, azt gondolja, hogy neki 28 évesen még mindig a legmagasabb szinten kell játszania, ám fizetése nagyon kevés topcsapatnak fért volna bele.
Közel sincs szó tehát könnyes egymás vállára borulásról a felek között, inkább a körülmények együttesen adták ki azt az összképet, hogy mind a játékosnak, mind a klubnak jobb opció a közös folytatás. Épp emiatt egyáltalán nem egyértelmű, hogy siker fogja koronázni Rashford és a Manchester United kapcsolatának második fejezetét. Persze van az eseményeknek egy futballromantikus olvasata: a tékozló fiú visszatér, és azok után, hogy kiszakadt a régi környezetből, újult erővel és friss motivációval tér vissza. Illetve kétségtelen, hogy egy jó formában lévő, motivált Rashford a világon nagyjából bármelyik csapatnak tudna segítene és ha specifikusan a Manchester United szempontjából nézzük, ha nincs Rashford, minden bizonnyal szükség lett volna egy bal oldali támadóra, de ezt jelen állás szerint megspórolhatják. Hosszú szezon jön, ami a Manchester United keretének és Michael Carricknek is új helyzet, jól jöhet egy olyan támadó, aki mindegyik poszton további opció lehet.
Ezzel együtt nagy kérdés, Rashford miként integrálható a keretbe, és nem egy olyan problémát vesz-e épp nyakába a Manchester United és specifikusan Michael Carrirck, ami az egész szezont befolyásolhatja. Az biztos ugyanis, hogy hatalmas elvárások fogalmazódnak majd meg Rashforddal kapcsolatban és óriási lesz a zaj körülötte. Mindenki azzal az elvárással fordul majd Carrick felé, hogy ahogy Kobbie Mainoo önbizalmát újra felépítette, tegye ugyanezt a másik manchesteri kedvenccel is. A személyes kapcsolat segíthet, hiszen a United jelenlegi vezetőedzője korábban játszott Rashforddal, ahogy abban is biztosak lehetünk, hogy a régi játékostársak közül vannak, akik jó szívvel emlékeznek a saját nevelésű szélsőre, de kérdés, mennyire borítja fel a tavaly látott hierchiát és csapategységet, hogy egy kiemelt fizetés és státusz kerül a keretbe.
És persze a legfontosabb dilemma, hogy Rashford mennyire fogadja el a számára kirótt szerepet. Mert ha megnézzük a jelenlegi keretet, az angol bizony első körben a cserepadon kezdhet, hiszen a Vörös Ördögök tavaly költöttek komoly összeget a támadósor megerősítésére. Mint említettem, sok mérkőzés vár Carrick csapatára, bőven juthatnak Rashfordnak játékpercek, de el kell fogadnia a beugró szerepét.
Jelen tudásunk szerint ez a történet még bármelyik irányba eldőlhet. Elképzelhető, hogy Marcus Rashford lesz az a váratlan faktor a Manchester United szezonjában, mellyel akár a várakozásoknál is jobban szerepelhetnek, de az is kiderülhet, hogy felmelegítve csak egy sokak által felmelegített magyar étel jó.