Mi, akik a kapusposztot választottuk, mind éreztük már azt, amit Kinsky az első gólnál. Tíz éles szempár a pályán villan rád, néhány a kispadról szór villámot, és ott a saját táborod, akiknek haragja bénító tud lenni.
Az első gól Kinsky-re is így hatott, hamar jött is a második baki. De ami ezt követte, az egy edző totális csődje.
Igor Tudor úgy döntött, a harmadik londoni szezonjában 113 tétmeccsnél tartó Vicariót kiveszi a kapuból. Öt vereség zsinórban, dönthet így egy edző. De, ha ezt a kapust, akiben nem bíztál annyira, hogy vele menj harcba Madridban, a 17. percben becseréled, akkor azzal azt ismered el, hogy rosszul döntöttél a meccs előtt. Nem bíztál az olasz válogatott kapusában, aztán meg döntésed helyességében sem, nem álltál ki a döntésed, és ezáltal Kinsky mellett.
Pedig neki abban a pillanatban csakis erre lett volna szüksége. Egy emberre, aki támogatja, az edzőjére, aki őt választotta. A labdarúgásban a kapusposzt egy bizalmi pozíció. Ha Tudor ezen a poszton így kezelt egy szituációt, nem kérdés, mezőnyben sem fogja máshogy orvosolni.
A kérdés egyszerű: ki bízzon Igor Tudorban, ha ő egy BL-nyolcaddöntő 17. percében a saját döntésében sem bízott?
Igor Tudor nem csak a 4. meccsét veszítette el a Spurs kispadján tegnap este, hanem a világ összes kapusának bizalmát is.
Kép forrása: TMX
