2025. január 1-jén Jürgen Klopp hivatalosan is csatlakozott a Red Bull-franchise-hoz, amely futballprojekt már addigra is olyan neveket sorakoztatott fel, mint Mario Gomez, Marcel Schäfer és Löw Zsolt. A balul sikerült 2024/25-ös szezont követően azt a feladatot kapták, hogy az alapjaitól forgassák fel a gödörben lévő RB-rendszert.
Vezetőedzőnek sokak meglepetésére Ole Wernert nevezték ki, miközben végre érkeztek szélsők a csapatba, Johan Bakayoko és az azóta már klubrekordért tovább is adott Yan Diomandé. Emellett egy hivatalos dokumentumot is kiadtak, amiben lefektették azokat az elveket, amik alapján elképzelik az ideális csapatot.
Az idény során voltak mélypontjaik, mint a szezonnyitón elszenvedett 6-0-s vereség, ám ettől függetlenül megszerezték a bronzérmet, és kívülállóként az látszott, hogy a vörös bikák támadójátéka új dimenzióval bővült.
Bár az ellenfél támadóharmadában továbbra is 3-1-6-ban álltak fel, de immár gyakran két egy az egyben veszélyes, bontani képes szélsővel, amíg a jobb- és balhátvédet inkább a belső területeken használták.
A letámadás viszont intenzitásban és hatékonyságban is elmaradt a klasszikus Red Bullos, Jürgen Kloppos védekezéstől. Ebben történt előrelépés az idény második felére, ettől függetlenül még így is távol állt a vezetőség által felvázoltaktól, ez pedig alighanem a szakítás oka lett.
A sor iróniája, hogy közben a Werner elküldésében minden bizonnyal tevékeny részt vállaló Jürgen Klopp is távozott. A Leipzig az edzőkeresésnél olyan útra tévedt, ahová korábban nem tették be a lábukat a 17 éves történelmük során.
Az eddigi szakvezetők mindegyike a Red Bull-családon belül vagy legalább a német labdarúgásban pallérozódott, a frissen kinevezett Martín Demichelisre ez csak részben igaz. Az argentin hét és fél évet játszott a Bayern Münchenben, majd a visszavonulását követően a bajorok utánpótlásában is dolgozott, de mégis csak egy egészen más futballkultúra gyermeke és felnőtt edzői pályafutása egészét spanyol nyelvterületen töltötte.
Mindezek ellenére első ránézésre közelebb áll a klasszikus RB-edzőkhöz, mint elődje, hiszen a csapatait a magasra tolt védelem, agresszív, csapdázáson alapuló letámadás jellemzi, támadásban pedig vertikálisan, főként a pálya közepén próbálnak építkezni. Ezt a játékstílust akkor sem adta fel, amikor a kiesés elől menekülő Mallorca kispadjára ült le. Ugyan a csapatot végül nem sikerült megmentenie, de egy topligás élklubot meggyőzött a szerződtetéséről.
Egy hasonló edzőkinevezés nem is olyan rég remekül sült el a Bundesligában. Vajon Martín Demichelis egykori csapattársa örökébe lép, és ő lesz az RB Leipzig Vincent Kompanyja?