Eddig szembe mentek a forgalommal, most a leállósávban előznének

2026. július 31. Vegas Sports
A Chelsea már az Abramovich-érában is egy egészen különlegesen vezetett klub volt, a BlueCo hatalomátvétele óta pedig ez hatványozottan igaz.

A BlueCo konzorcium legismertebb, leghírhedtebb tagja Todd Boehly rögvest berúgta az ajtót. Négy hónappal az átadás-átvételt követően kidobta a csapat sikeredzőjét, Thomas Tuchelt. Emellett olyan „szenzációs” történetek terjengenek róla, mint hogy 4-4-3-ban állította fel a szerinte legjobb Chelsea-kezdőt, valamint saját bevallása szerint is bárminemű tudás nélkül töltötte be a sportigazgató pozíciót.

Utóbbi tisztségről gyorsan lemondott és ekkor kezdődött az igazi showműsor. A londoniak csak úgy halmozzák a sportigazgatókat, jelenleg is hárman(!) használják ezt a titulust klubházban. Már ez is önmagában egyedülálló, de a transzferpiacon való viselkedésük és a keretépítésük még inkább. Szerintük ez forradalmi, mindenki más szerint viszont nevetséges.

Az első, amerikai major sportokból hozott újításuk az elképesztően hosszú kontraktusok voltak. Ennek az egyik oka az volt, hogy a szerződések amortizációjával a játékosra költött összeget 7-8 évre szétosztva tudják elkönyvelni, a másik célja pedig a fiatal focisták relatíve alacsony fizetéssel való röghöz kötése volt.

A pénzügyi okoskodás előtt az UEFA pillanatok alatt bezárta az ajtót, öt évre maximalizálta az amortizációs időszakot. Emellett a futball nem így működik, ha valaki úgy érzi, hogy jobb kondíciókat érdemelne, akkor azonnal kopogtat is az irodaházban egy új szerződésért, ahogy az történt Cole Palmer vagy Enzo Fernández esetében.

De nem csak ez kattant be a tulajdonosi körnél, hanem hogy ők a Red Bull-modellt négyzetre emelve uralják majd le a futball világát, avagy U23-as labdarúgókkal. A végeláthatatlan mennyiségű fiatal ritkán vezet jóra, miközben az őrült kiadásokat is valamiből fedezni kell, szóval az elmúlt években abban a pillanatban, hogy valaki iránt volt kereslet a piacon, a Chelsea túl is adott az érintett játékoson.

Hatalmas adóságspirál, orbitális méretű átigazolási díjak, brutális méretű keret, túl sok rutintalan focista, illetve az edzők negligálása a játékosmozgásoknál. Ezek mind olyan dolgok, amiket egy egészségesen működő csapat próbál elkerülni, míg a Chelsea vezetése ezt büszkén vállalta.

Mi nem leestünk a bicikliről, mi így szállunk le róla – mondhatta büszkén Todd Boehly, ám az előző szezon pocsékol sikerült a kékeknek, amit követően mintha a vezetés nem akarna már szembe menni a forgalommal, mi több immár a leállósávban közlekedve próbálnának előzni.

Xabi Alonso új edzőként nem csak beleszólhat az átigazolásokba, hanem egyes bedobott nevek alapján szinte teljhatalma van. Az eddig csupán tinédzserekben gondolkodó csapat néhány nap leforgása alatt lecsapott a 35 éves Danny Welbeckre, majd a 36 éves Jordan Hendersonra is, valamint a pályafutása csúcsán lévő, 26 éves Maxence Lacroix-ra is.

Azért valami most sem változott: még augusztus sincs, de máris közel 350 millió eurót, minden klubnál többet tapsolt el a BlueCo a transzferpiacon...