Foci-vb: 2010 újratöltve?

2026. június 11. Vegas Sports
Ma útjára indul a labda, ez a dátum pedig pontosan megegyezik a 2010-es vb nyitómeccséével. A számmisztika szerelmeseinek azonban még ennél is többet tartogat a torna első találkozója.

Mexikó-Dél-Afrika, csütörtök 21:00

2010-ben ezen a napon startolt az első afrikai rendezésű világbajnokság. A történelmi találkozón a házigazda, a Dél-afrikai Köztársaság Mexikóval mérte össze tudását. Éppen, ahogy ma fog történni, csak ezúttal fordított szereposztásban: az aztékok lesznek a házigazdák, míg a Bafana Bafana a vendég.

Itt még nem állnak meg a hasonlóságok, hiszen a mexikóiakat ezúttal is Javier Aguirre vezényli majd, mi több Guillermo Ochoa személyében találni még olyan arcot, aki már 16 éve is a keret tagja volt.

Azért túlzás lenne azt állítani, hogy megállt az idő, de bőven találni hasonlóságot. Az El Trinél vannak ugyan topligás játékosok, de most is az Európán kívüli egyik legerősebbnek számító mexikói bajnokságra épül a csapat.

A CONCACAF-zóna legjobbja felfokozott várakozások közepette fordul rá a részben hazai rendezésű tornájukra, ám túlzás lenne állítani, hogy az évezred legerősebb mexikói válogatottja lép majd pályára a kultikus Azteca Stadionban.

Az ellenfelüket több mint öt éve irányítja Hugo Broos. Ez nem csak afrikai, hanem világszinten is kimagaslónak számít. Az állandóság, összeszokottság a legnagyobb erőssége a dél-afrikaiaknak, akiknél szintén elvétve találni légióst.

Bár madártávlatból, pillanatképek erejéig egy labdával kezdeményezni akaró Bundesliga vagy Premier League csapatra hasonlítanak, ami a stáb óriási dicsérete, ám technikai képzettségben és fizikálisan is messze elmaradnak ettől a szinttől. De a kvartett legjobban kimunkált tizenegye, így kvalitás hiányában is az lenne a meglepetés, ha senkit nem kapnának el a csoportban.

Dél-Korea-Csehország, péntek 04:00

Amikor utoljára több ország rendezte a foci-vb-t, az egyik rendezőt, éppenséggel Dél-Koreát nem túl finom módszerekkel egészen az elődöntőig juttatták.

Az egyik 2002-es hős, Hong Myung-bo másodszor irányítja a csapatot. A 2014-es világbajnokságon három meccs után csomagolhattak, és most is kimondottan negatív a közvélemény vele kapcsolatban, főleg a selejtezőt követő kísérletezéseket látva, amikor is ötvédős rendszerre váltva kiütéses vereségbe szaladtak bele Brazília és Elefántcsontpart ellen is.

Csehországban sokkal pozitívabban várják a tornát, miután 2006 után vannak újra ott a mezőnyben. Akkor titkos esélyesként Nedveddel, Poborskyval, Rosickyval hatalmasat égtek.

Azóta a cseh labdarúgás átment egy reformon, ennek eredményeként pedig a klubjaik állandó szereplői a nemzetközi kupasorozatoknak emellett, ha egy erős fizikumú, nagy munkabírású, fegyelmezett játékos kell egy elit bajnokságban edződő egyesületnek, bátran vadászhatnak Prágában, Plzenben vagy éppen Liberecben.

Ez üzletileg kifizetődő és egy magas plafont ad a válogatottnak, ám a teljesítményük maximumát is erősen korlátozza, hogy a kontrákhoz nem elég dinamikusak, a felállt védelmek feltöréséhez nem elég képzettek. Ehelyett marad fegyvernek a beadások végeláthatatlan sora és a rögzített helyzetek.