Foci-vb: A legkiszámíthatatlanabb mérkőzés? 

2026. július 15. Vegas Sports
Jön a vb második elődöntője, és bár az első mérkőzésen sem az történt, amire a legtöbben számítottak, most még inkább benne van, hogy egészen váratlan dolgok történhetnek.  

Elkoptatott közhely, hogy vannak olyan futballmeccsek, amelyek többről szólnak, mint 22 játékos egymás elleni küzdelméről, erre a párosításra viszont talán nem ok nélkül mondhatjuk ezt. A két ország kapcsolata ugyanis finoman szólva is viharos: a szoros politikai és társadalmi összefonódás mellett háborúk, konfliktusok, és a futball legellentmondásosabban legendás gólja is része a történelemnek. Most pedig talán még az is hozzátesz a várakozásokhoz, hogy 2002 óta a két csapat egyáltalán nem találkozott, azaz Lionel Messi még sosem vezette a pályára együttesét Anglia ellen.  

A két gárda sok tekintetben hasonló utat járt be ezen a vb-n, főleg az egyenes kieséses szakaszban. Argentína a Zöld-foki szigetek és Svájc ellen is hosszabbításra kényszerült, Egyiptomot pedig egy heroikus fordítás után tudták kiejteni. Az argentin csapat nem tudja kontrollálni a mérkőzéseit, az viszont tény, hogy a fontos szituációkban még mindig az egyik legélesebb együttes, Lionel Messi pedig ugyan mezőnymunkában közel sem hozza azt, mint korábban, a kapu előtt még mindig nélkülözhetetlen tagja a csapatnak.  

Az argentin középpályás kontroll és védekezés viszont bőven hagy kivetni valót maga után, így Angliának is meg lehetnek a lehetőségei. Thomas Tuchel csapata szintén szenvedett a korábbi mérkőzéseken, de az tény, hogy jóval nehezebb is volt a dolguk. Mexikó ellen idegenben, extrém időjárási körülmények között, majdnem egy teljes félidőt emberhátrányban játszva mentek tovább, majd megoldották a Norvégia elleni mérkőzést, amit szintén kevés csapat ugrott volna meg ezen a vb-n. Ettől függetlenül Tuchel sem lehet nyugodt: nagy kérdés, hogy Declan Rice tudje-e vállalni a mérkőzést, illetve, hogy Bukayo Saka milyen állapotban van. Reece James minden bizonnyal visszatérhet, de kérdés, hogy melyik poszton számít majd rá Thomas Tuchel. Aki az angol szurkolók reményei szerint ezúttal egy konszolidáltabb meccstervvel áll elő, mint az előző fordulóban, ugyanis az ellenfélnél csak a saját csapatát zavarhatták meg jobban. 

Nehéz erről a mérkőzésről előzetesen komolyabb elemzést adni, de egy dolog biztos: minden esély megvan arra, hogy ez egy olyan csata legyen, ami bekerülhet a futball történelemkönyveibe.