Foci-vb: gáláznak a spanyolok is?

2026. június 15. Vegas Sports
A felduzzasztott létszám kritikusai már vasárnap este csettinthettek a németek kiütéses győzelmét látva. A spanyol válogatott is az ő igazukat fogja erősíteni?

Spanyolország-Zöld-foki szigetek, hétfő 18:00

Spanyolország 2024-ben imponáló játékkal nyerte meg az Európa-bajnokságot, és a La Rioja azóta sem lassított. A Nemzetek Ligájában döntőztek, a vb-selejtezőkben pedig hiába volt két olyan ellenfelük is, amelyik az említett Eb-n az egyenes kieséses szakaszba jutott, rajtuk is átgyalogoltak, csupán az utolsó, már tétnélküli találkozójukon kaptak gólt és vesztettek pontokat. Ez alapján természetesen a torna egyik legnagyobb favoritjai, jó eséllyel pályáznak a második vb-címükre, de ahogy minden nemzetnél, úgy náluk is vannak kérdőjelek.

Részben Luis de la Fuente dicsérete, hogy a kezei alatt direktebb, kevésbé rigid a játékuk, ám Nico Williams és Lamine Yamal a kulcs, akikhez hasonló, egy az egyben életveszélyes szélsők korábban nem álltak a spanyol kapitányok rendelkezésére. Közülük előbbi sérülésektől sújtott szezonon van túl, miközben a Barcelona sztárja az idény végét hagyta ki. Kérdéses, meddig bírja azt a terhelést, amit klub és válogatott szinten kap.

Az első ellenfelük az abszolút újonc Zöld-foki szigetekiek lesznek, amely nemzet kijutása nagyban hajaz Dél-Afrikáéra. Egyetlen topligás játékossal büszkélkedő, cserébe összeszokott rutinos keret, és egy edző, aki hosszú ideje dirigálja őket. Pedro Leitão Brito, avagy Bubista 2020 januárja óta irányítja a kék cápákat. A Bafana Bafanához képest kevesebb kockázatot vállalnak, sőt valószínűleg szinte azonnal próbálják majd átlőni a spanyol letámadást, kerülve a labdavesztés mindennemű lehetőségét.

Belgium-Egyiptom, hétfő 21:00

Az egykori belga aranygeneráció már mondhatni a múlté, jó páran maradtak azonban hírmondónak. Közülük már csak Youri Tielemans az, aki még a pályafutása zenitjén van. Az akkori felfokozott várakozások alább hagytak, sőt jelenleg senki sem számol a vörös ördögökkel, miközben olyan a húszas évei első felében lévő játékosaik vannak, mint Jeremy Doku, Amadou Onana és Zeno Debast. Amennyire túlzó volt anno a hájp korülöttük, most legalább annyira vannak radar alatt, és a sorsolás is kifejezetten kedvező számukra. De ha mégis rangsorolni kellene a riválisokat, Egyiptom lenne az élen, már csak a két támadójuk miatt is.

Mohamed Salah és Omar Marmoush nélkül nem csupán elképzelhetetlen a fáraók támadójátéka, hanem ez a kettős felel a gólokért, a mögöttük játszó tízes vagy szélsők a kiszolgálásukért, a többiek pedig a védekezésért, a két sztár tehermentesítéért. Mondhatnánk, hogy ez egy eléggé ódivatú hozzáállás, ami már kiveszett a futballból, csak néha éppen az elfeledt, kevésbé használt megoldások vezetnek sikerre. Arra mindenesetre jó lehet, hogy ebből a kvartettből meglegyen a továbbjutás, akár a második helyen, Új-Zélandot és Iránt megelőzve.