Foci-vb: Javítanak a spanyolok?

2026. június 21. Vegas Sports
Az első forduló nagy meglepetése után Spanyolországnak kötelező lenne javítania, de Belgiumnak is fontos lenne begyűjtenie a három pontot.  

A spanyolok a régi-új problémával szembesültek: ha nincsenek fent az egy-egy az egyben bontásra képes játékosaik, nem olyan könnyű feltörni jól szervezett védelmeket. Azzal pedig ezen a szinten már a Zöld-foki Köztársaság is rendelkezik, a spanyolok pedig ezt a saját bőrükön tapasztalták meg, még ha a számok és a kidolgozott helyzetek minősége alapján bőven megnyerhették volna a találkozót. Ezzel együtt Luis de la Fuenta szövetségi kapitány keretösszeállításával és meccselésével kapcsolatban jogosan fogalmazódtak meg kritikák, Gavi balszélsőnek nevezése például abszolút tévút volt, és egyébként is úgy tűnt, mintha a szövetségi kapitány nem igazán tudott volna alkalmazkodni Lamine Yamal és Nico Williams hiányához. Az Eb-győztes együttes két fontos játékosa már közelebb a százszázalékos állapothoz, de végigjátszani még nem fogják a következő találkozót, a hírek szerint Yamal például 45 percet kaphat.   

A szaúdiak ráadásul egyáltalán nem számítanak könnyű ellenfélnek, erről legfrissebben Uruguay tudna mesélni, de már az előző vb-n is okoztak meglepetést. A görög Georgios Donis mindössze 59 nappal a vb előtt ült le a szaúdi padra, de már mostanra egy nagyon szervezett, kifejezetten kellemetlen gárdát rakott össze, amit nehéz legyőzni, pláne kitömni.  

Borzasztóan fontos lenne a spanyoloknak, hogy hamar vezetést szerezzenek, mert ha ez nem így lesz, nagyon könnyen belecsúszhatnak egy olyan helyzetbe, amikor egyre frusztráltabbak attól, hogy még mindig nem megfelelő az eredmény. Egy újabb pontvesztés pedig akár kényszerpályára is lökheti az egyik legnagyobb favoritot.  

A belgák pontot mentettek Egyiptom ellen, ennek ellenére nem mondhatni, hogy különösebben jól kezdték volna a tornát. Rudi Garcia nem feltétlenül volt ura a helyzetnek, főleg az első félidőben elég esetlegesnek tűnt a belgák játéka, és bár végül számok tekintetében (1,35-1,08 xG) felülmúlták az ellenfelet, ez nagyrészt annak volt köszönhető, hogy ők játszottak hátrányban. A végén aztán ismét jött Romelu Lukaku.  

Irán, pláne a körülmények ismeretében remekül kezdte a tornát egy Új-Zéland elleni döntetlennel, így bár nem nagy eséllyel, de még a továbbjutásra is pályázhatnak, igaz, ahhoz legalább egy bravúrra szükségük lenne. Az látszik a közelmúlt eredményeiből, hogy Iránt általánosságban nem egyszerű kitömni, de azért a papírforma azt vetíti előre, hogy Belgium hozza a kötelezőt.