Franciaország-Marokkó, csütörtök 22:00
Déjà vu érzésünk lehet ezt a mérkőzést látva, hiszen a két nemzet 2022-ben is összefutott a világbajnokságon. Akkor egy rendkívül szervezett védekezéssel rendelkező Marokkó találkozott a felállt védelmekkel igencsak szenvedő Franciaországgal.
Ezen a gallok számára nehéz feladatnak tűnő meccsen a gordiuszi csomót Theo Hernández már az ötödik percben átvágta, így átkerült a labda az afrikaiak oldalára, akik nem is tudtak mit kezdeni a játékszerrel, a meccs utolsó pillanatáig nagy helyzetet nem is tudtak kialakítani.
Marokkó sokat lépett előre ebben az elmúlt 3,5 évben, de azért még mindig nem az áll jól nekik, ha dominánsan kell fellépniük. Erre volt kiváló példa a nyolcaddöntőjük, ahol Kanada odaadta nekik a labdát és piszkosul szenvedtek is vele. Nyolc alkalommal is a saját védőharmadukban adták el a játékszert, ebből viszont csak ziccerig jutottak a juharlevelesek.
Marokkó végül egy remek szabadrúgás-variációval került előnybe, onnantól pedig páholyból kontrázhattak, amit a franciák ellen a kezdősípszótól megtehetnek, amíg nem kerülnek hátrányba.
A francia válogatott az egyik, ha nem legnehezebb találkozóján van túl. A paraguayi válogatott, ahogy a többi ellenfelet, úgy Kylian Mbappét és társait sem kímélte. A Les Bleus higgadtan kezelte a rivális provokációit, a határokat igencsak átlépő szerelési kísérleteket és magát a tényt is, hogy a játékvezető kezéből kicsúszott ez a meccs. Ebben nem csupán a nagy rutin játszott szerepet, hanem a mérkőzés menete is. A nem százszázalékos Julio Ensico vezetésével ezúttal nem tudtak előnybe kerülni a dél-amerikaiak, a franciáknak a németekkel ellentétben így nem kellett az eredmény után loholni.
Ahogy a nyolcaddöntőben, és a két csapat előző találkozója esetében, úgy ezúttal is kulcsfontosságú lesz az első gól, mert ha Franciaország előnybe kerül, onnan nehéz látni, hogy valaki képes úgy megbontani a gallok védelmét, hogy közben a saját védekezése ne látná kárát, ne cincálná azt szét az Mbappé-Olisé-Dembélé trió.