Foci-vb: Mbappé megint varázsol?

2026. július 04. Vegas Sports
Ahogy közeledünk a világbajnokság végéhez egyre rövidebbek a napok, de így sem maradunk világsztárok nélkül.

Kanada-Marokkó, szombat 19:00

Már a nyolcaddöntőknél járunk, de még mindhárom házigazda talpon. Közülük Kanada ittléte a legnagyobb meglepetés, amely nemzet korábban még pontot sem szerzett vb-ken. Túlzás lenne azért szenzációról, tündérmeséről beszélni, a 48 csapatos mezőny és vendéglátókat illető egyes kalap okán finoman szólva sem kerültek nehéz kvartettbe.

A bosnyákok elleni döntetlennel és a végére már csak kilenc emberrel játszó katariak kiütésével az utolsó fordulóban már csupán a csoportgyőzelem volt a tét, Svájc viszont túl nagy falatnak bizonyult.

A juharlevelesek letámadása már a helvétek ellen is recsegett-ropogott, de a legjobban Dél-Afrika húzta ki a Jesse Marsch-féle presszing méregfogát. A Bafana Bafana horizontálisan amennyire lehet széthúzta a védőit, így óriási távolságot kellett lefednie az észak-amerikaiaknak. A másik olvasata ennek, hogy Kanada engedte az ellenfelet labdával kezdeményezni, ismerve a korlátaikat. Végtére egy taktikailag érdekes, ugyanakkor nem túl eseménydús összecsapást kaptunk.

Marokkó a 2022-es vb-hez hasonlóan ezúttal is az első egyenes kieséses párharcában büntetőkkel ejtett ki egy európai óriást. Ám az akkori spanyolverést és a hollandok mostani kiütését egy lapon sem lehet említeni. Katarban nagyon szervezett, olykor önfeláldozó védekezéssel verték Spanyolországot, most azonban Hollandia ellen domináns teljesítményt mutattak, amely előképe lehet ennek a meccsnek is.

Paraguay-Franciország, szombat 23:00

Közel álltunk néhány csodához, de végül az egyetlen sokkoló eredményt Paraguay hozta a legjobb 32 között Németország kiütésével. A nyitókörben darabjaira hulló dél-amerikaiak azóta magukra találtak, de a rendkívül statikus, lassú német csapat után most egy mindennél nagyobb erőpróba előtt állnak a francia válogatott személyében.

Didier Deschamps csapata két éve az Európa-bajnokságon az elődöntőig jutott, tették mindezt akciógól nélkül. Most ilyen problémáik nincsenek, mi több mindegyik találkozójukon legalább háromszor megzörgették az ellenfél hálóját. A nagy hármas nem csak, hogy összeállt, hanem megállítatlannak tűnik. Kylian Mbappé hat gólnál és két asszisztnál tart, Ousmane Dembélé lassabban indított, de már neki is van hat kanadai pontja, Michael Olisé pedig egyelőre nem talált be, ám már van öt gólpassza.

Ha esetleges gyenge pontot keresünk a galloknál, az a védekezés lehet. A balhátvéd poszton még látványosan keresi az emberét a szövetségi kapitány, Lucas Digne és Theo Hernandez felváltva kapja meg a bizalmat. Valamint a végjátékban kérdéses lesz, hogy Deschamps felrak az életveszélyes trió mellé még egy szélsőt vagy bebiztosítja a középpályáját, miként azt szokta.

Mindenesetre erre aligha ma kapunk majd választ, hiszen Paraguay ellen egy nagyon mély blokkot kell feltörni, így minél több egy az egyben jó, direkten játszó támadóra van szüksége.