Megint egy olyan párharc jön, amit mindenki előre bekarikázott, hogy ha esetleg összejön, egészen biztosan ott legyünk a televíziók előtt, ráadásul szerencsénkre európai szemmel nézve is fogyasztható időben lesz a találkozó. Egy olyan mérkőzés, aminek előzetesen nemhogy a kimenetelét, a meccsképét is borzasztóan nehéz megtippelni. Két olyan csapatról beszélünk ugyanis, amelyik annak ellenére tud és szeret is második szándékból játszani, hogy egyébként remek játékosokkal rendelkeznek, akik bőven tudnak mit kezdeni a labdával - csakhogy egyes szerkezeti gondok miatt nem biztos, hogy előnyös, ha náluk van a játékszer.
Önmagában az nagy kérdés lesz tehát, hogy melyik csapat birtokolja majd többet a labdát, ám minden bizonnyal a “globális táplálékláncban” elfoglalt helyük miatt a norvégok lehetnek azok, akik nyugodtabban átadják a kezdeményezést a közel sem zavarba hozhatatlan brazil középpálya és védelem ellen, majd jöhetnek a labdák első szándékból a remek norvég támadótrió elé.
Ha már brazil középpálya, Lucas Paquetá esetleges hiányzása komoly fejtörést okozhat Carlo Ancelottinak, hiszen nem nagyon van alternatívája, a Japán elleni mérkőzés második félidejében Matheus Cunha lépett vissza a középpályára, de azért egy teljes meccsen keresztül ez nem lehet megoldás. Ettől függetlenül egyre inkább rátalál a csapatára a brazilok olasz kapitánya, így arra számíthatunk, hogy ezekre a problémákra is kompetens választ ad. Ha így lesz, biztosan élvezetes meccs elé nézünk.
Harry Kane tovább faragta saját szobrát a Kongói DK elleni mérkőzésen, hiszen egymaga fordított meg egy rendkívül kellemetlen összecsapást, ahol szinte minden Anglia ellen játszott: mély blokkot kellett lebontani, hamar jött az ellenfél gólja, és egyre frusztráltabb lett minden angol játékos. Kérdés, hogy erőt ad-e nekik, hogy meg tudtak oldani egy olyan feladatot, amibe korábban sok angol generációnak beletört a bicskája.
Egy biztos: most egy még nehezebb mérkőzés jön, ahol az ellenfél mellett a körülmények sem könnyítik majd meg a háromoroszlánosok dolgát. Gondolhatunk itt a tengerszint feletti magasságra, az esetleges játékvezetői ítéletekre, de még inkább arra a hangulatra, ami eddig Mexikó minden ellenfelét megbénította. Meg persze a mexikói jó csapat, ne fogjuk csak a körülményekre, Angliának semmilyen szempontból nem lesz egyszerű feladata.
Thomas Tuchel számára tehát adott a kihívás, itt az ideje, hogy a csapata szintet lépjen, és könnyen lehet, hogy ehhez bizonyos alapelvekről is le kell mondani (például két védekező típusú középpályás). Ha nem sikerül a szintlépés, könnyen kellemetlen búcsú lehet ennek a tornának a vége.