A selejtező semmit sem jelent

Ha nem is minden nemzetnél, de egyes válogatottaknál csínján kell bánni a véleményalkotással. Bajnokságok esetén úgy szokás gondolkodni, hogy minimum tíz fordulónak kell eltelnie ahhoz, hogy reális képet kapjunk egy csapatról. Ehhez viszonyítva Új-Zéland mindössze öt meccset játszva jutott ki…

Mégis a legnagyobb csalódást a dél-amerikaiak okozták, ahol 18 találkozóból áll a selejtezősorozat. Paraguay és Ecuador is a betonvédelmére alapozott a kvalifikáció során, de előbbit egy félidő alatt darabokra szedte az USA, utóbbiak pedig hiába csak egy gólt kaptak, az elefántcsontpartiak nem egyszer átrohantak rajtuk vagy éppen megbontották a felállt védelmüket.

A számegyenes ellenkező felén ott vannak az ausztrálok, akik immár másodszor játszák el, hogy a selejtezőkön szenvednek magasabban jegyzetként, majd jön a világbajnokság és második szándékból focizva kivirágzanak.

Ne becsüljük le Ázsiát!

Kár lenne tagadni, mint mindent, magát a foci-vb-t is európai szemüvegen keresztül nézzük. Alig találni olyan futballszeretőt a kontinensünkön, aki szerint igazságos lenne a vb-helyek területi megoszlása. A kritikusok egyik legnagyobb célpontja Ázsia, ahonnan az eddigi öt helyett kilenc csapat is kint van.

A kétkedőket egyelőre sikerült elhallgattatni, hiszen Dél-Korea és Japán ismét bizonyította, hogy bárkivel képesek felvenni a versenyt, sőt az európai második vonal ellen dominálni is tudnak. Emellett az olyan labdarúgás szempontjából apró országok, mint Irak vagy Jordánia is megnehezítették a riválisuk dolgát. Egyedül Katar lógott ki a sorból, de a sportág szépsége, hogy ők mégis pontot szereztek, ellentétben a jordán, iraki duóval.

Bízzál magadban!

A nyitókör egyik legnagyobb tanulsága, hogy válogatott fociban még a nagy tornákat megelőző hosszabb felkészülési időszak sem elegendő ahhoz, hogy nulláról új játérendszert oktasson le a stáb.

Kétség sem férhet hozzá, hogy Hugo Broos nem a meccs reggelén találta ki, hogy a dél-afrikaiak öt védővel álljanak fel, mégis a játék képe alapján így hatott. Ugyanez mondható el a tunéziaiakról, akik szintén a semmiből kapták elő ezt a játékrendszert, és omlottak össze. De a katariakat sem hagyhatjuk ki a sorból, akiknél Julien Lopetegui már a felkészülés alatt is kísérletezett egy reaktív játékkal, amelyet Svájc darabjaira is szedett, és talán ők maguk sem tudják, miként mentették ikszre a meccset.

Szélsők nélkül még mindig megy a tiki-taka

A spanyolok a 2010-es vb-címük óta nem sok sót ettek a világbajnokságokon. Legtöbbször ugyanaz volt a forgatókönyv: lassú, ötlettelen labdatartás, amit az ellenfél könnyedén lekövet.

Az előző Eb-n ez megváltozott, ugyanis a Lamine Yamal-Nico Williams párossal élet költözött a szélekre, olyan játékosok tűntek fel személyükben, akik egy az egyben tarthatatlanok. Ám erre a vb-re mindketten csak félig egészségesen érkeztek, így az első meccsük nagy részén egy teljesen ötlettelen, ritmustalan La Roját láthattunk.