Kanada-Bosznia-Hercegovina, péntek 21:00
Nem csupán a Red Bull-foci atyja, Ralf Rangnick teszi tiszteletét a tornán, hanem a legfőbb követője is, aki még a mesterénél is erősebben tartja magát a dogmákhoz, a kanadai válogatott szövetségi kapitánya, Jesse Marsch.
Ebből adódóan a „juharlevelesek” pontosan úgy játszanak, ahogy azt az osztrák energiaital-óriás által tulajdonolt kluboktól megszokhattuk a 2010-es években. Azóta már közelebb vagyunk 2030-hoz, mint 2020-hoz. Ez rá is mutat arra, hogy Marsch miért nem egy elit bajnokságban vitézkedő egyesület padján ül.
A kanadaiak 4-4-2-ből kiindulva tökéletesen terelik a szél felé az ellenfelet, majd csapdázzák be a szélen izolált labdás játékost, és rohannak rá a védelemre a megszerzett játékszerrel. Ám pont olyan tanácstalanok felállt védelemmel szemben, mint egy átlagos RB-csapat, miközben több, támadásban kulcsfontosságú játékosuk formája kérdéses. Alphonso Davies kihagyja ezt a találkozót, Promise David pedig még csak keresi a formáját a csípőműtétjét követően, Jonathan Davidnek pedig balul sült el az olasz kiruccanása.
A bosnyákok igencsak kellemetlen perceket okozhatnak a hazaiaknak, hiszen labdát nem nagyon akarnak kihozni. Legtöbb esetben, ahogy lehet hosszú passzal keresik a szélsőket vagy a csatáraikat, köztük Edin Dzekót.
Sergej Barbarez legénysége nem a legszervezettebb együttes, de ha kell, a szélsők visszazárnak egyenesen a védelembe, és minden egyes párharcba ezer fokon égve vetik bele magukat. Mindezt valószínűleg több ezer fanatikus, bosnyák szurkoló szeme láttára.
Az Amerikai Egyesült Államokban régóta arról álmodnak, hogy a világ legnépszerűbb sportjában is felérnek a csúcsra. Amikor 2018 júniusában az USA megkapta a 2026-os világbajnokság rendezésének jogát, azzal ennek a célnak lett is egy nem hivatalos dátuma.
Ez a terv már akkor is irreálisnak tűnt, hiszen momentán a USMNT nélkül rendezték a 2018-as vb-t, sőt a 2022-es megmérettetésre való kijutás sem volt zökkenőmentes. Mára ugyan összeállt egy topligás mag, akik mellett többen másodvonalas európai bajnokságok élcsapataiban fociznak, mint Sergino Dest vagy Ricardo Pepi, de így is meglepetésnek számítana, ha sikerülne a 2002-es elődök nyomába érniük, és negyeddöntőbe jutniuk.
Paraguay utoljára 2010-ben volt vb-n, akkor pont a legjobb nyolc jelentette számukra a végállomást. A jenkiknél koncepciózus építkezésről, hosszú távú tervekről beszélhettünk, eközben a La Albirroja elmúlt éveit a káosz jellemezte.
A dél-amerikai kvalifikációs sorozat a leghosszabb, ám így is hallatlan, hogy egy nemzet úgy jusson ki egy vb-re, hogy közben két szövetségi kapitányt is kirúgnak. Guillermo Barros Schelotto sorsát a rossz kezdés pecsételte meg, Daniel Garneróét pedig a pocsék Copa America-szereplés.
Gustavo Alfaro érkezésével az őrületet felváltotta az unalom és egy nem túl izgalmas futball, amelyben mindennemű kockázatot próbálnak kerülni. Ezzel a felfogással hazai pályán elkapták Brazíliát és Argentínát is.
Mauricio Pochettino mihez kezd a honfitársa által épített paraguayi fallal?
