A horvátok elleni 4-2-es győzelem után minden sajtóorgánum attól zengett, hogy végre láthatjuk az angol válogatottat bátran, ellentmondást nem tűrően játszani. És valóban, Thomas Tuchel csapata remekül játszott Horvátország ellen, működtek a középpályás forgások, volt terület a mélységet jól kereső játékosok előtt, Harry Kane és Jude Bellingham visszalépve tudta szervezni a játékot. Persze már részben a korlátok is látszódtak: a több kockázat nagyobb területeket eredményezett, és az angol védők közül egyiknek sem az az erőssége, hogy visszafelé mozgásban, tempóból vegye fel a versenyt a támadókkal. Mindehhez persze kellett, hogy a horvátok sokszor nagyon magasan támadtak le, ami kellemes az angoloknak, mert fizikálisan és technikailag is képesek tűrni a nyomást, működnek a labdakihozatali sémák, a középhátvédek mellé belépve nagyon gyakran Nico O'Reilly támogatta az építkezést. És jött egy olyan angol fegyver, ami Southgate számára is többször jelentette az utolsó mentsvárat: a pontrúgások, amelyekből Anglia folyamatosan veszélyt tudott teremteni.  

Ghána ellen viszont más típusú kihívással szembesült Tuchel gárdája: egy olyan ellenféllel, amely egy pillanatig sem tervezte birtokolni a labdát. Az afrikai csapat már az első mérkőzésen sem akart dominálni, az angolok ellen pedig a létező legklasszikusabb mély blokkot húzták fel, elszívva a területeket a háromoroszlánosok elől, aminek köszönhetően kijött, hogy bár bomba erős az angol keret, egyes profilokból hiány, másokból túlkínálat jellemző: olyan játékos például szinte egyáltalán nincs az angoloknál, akiknek az lenne a fő erénye, hogy egy az egyben levegyen védőket, pedig ez elkerülhetetlen, ha egy ilyen védelmet fel akarnak törni. Ráadásul a pontrúgások is cserben hagyták őket, hiába tudtak a mérkőzés végén kifejezetten sok ilyen helyzetet kiprovokálni, szinte egyik sem volt veszélyes, nem találták meg azokat a kombinációkat, amivel zavarba lehetett volna hozni a zárt ghánai védelmet. 

Az is igaz persze, hogy az angoloknak a torna egészét tekintve tökéletesen megfelelt ez az eredmény: egy vb-t nem lehet formaingadozás nélkül végigjátszani, és ha valamikor, most abszolút belefért egy pontvesztés. Ha az utolsó fordulóban nyernek Panama ellen, szinte biztosan csoportelsőként jutnak tovább. És Tuchel hozzállásán lehetett is látni a nagy képben való gondolkodás nyomait: a szélsővédők például sokkal kevesebbet léptek fel a támadásokkal, mint várható lett volna, de arra is gondolni kell, hogy Reece James és Djed Spence is sokat volt sérült az elmúlt időszakban, nem biztos, hogy egy ilyen mérkőzésen kell velük maximálisra fokozni az intenzitást.  

Ezzel együtt nem érdemes annyival elintézni ezt a meccset, hogy kalkulált pontvesztés, amit okosan menezdseltek az angolok, Thomas Tuchelnek választ kell adnia néhány fontos kérdésre, mert ez a meccs minta lehet minden későbbi angol rivális számára, egy ilyen meccstervvel úgy tűnik, könnyen zavarba hozható az együttes. Épp ezért fontos felismerni, hogy az angolok német szövetségi kapitánya mind a kezdőt rosszul mérte fel, mind utána későn nyúlt a mérkőzésbe. Noni Madueke szerepeltetése még védhetőbb, hiszen Bukayo Saka továbbra sincs tökéletes fizikai állapotban, neki a torna hajrájára kell megérkeznie. A másik oldalon Anthony Gordon viszont egyelőre nagyon izoltáltnak tűnik a csapatban, Marcus Rashford beállása mindkét mérkőzésen lendített az angol csapaton, nem lennénk meglepve, ha a harmadik mérkőzésen már ő kapna szerepet a kezdőcsapatban. Az sem igazán jött be, hogy Tuchel a padra nevezte Nico O’Reillyt, aki jelenleg nagyon kell ennek az angol csapatnak egyrészt a fizikalitása miatt, másrészt mert folyamatosan a félterületeket keresi a támadáépítések során, amivel teret is nyit a széleken. Későn jött az intenzitás, ha az angolok legalább az utolsó fél órát olyan tempóban játsszák le, mint az utolsó tíz percet,  szinte biztosan meglett volna a győzelem. Többen felvetették Kobbie Mainoo esetleges szerepeltetését is, mert bár Declan Rice és Elliot Anderson a Premier League jelenlegi két legjobb középpályása, Mainoo annyiban más profil, hogy kifejezetten jól cipeli a labdát, tűri a nyomást, ami más típusú dinamikákat eredményezhetne a középpályán, de őszintén szólva hiába nagyon hangos az angol média, nem feltétlenül ez a válogatott legnagyobb gondja.  

Nem egyszerű Tuchel helyzete, mert Panama ellen nyilván nehéz lesz reális képet kapnia a csapat helyzetéről, és rotálnia is kell, mert a keret minden tagját tűzben kell tartnia. Utána azonban nem hibázhat, mert ha az angolok adott esetben idő előtt búcsúznak, nagyon komolyan fel fog merülni a felelőssége mind a keret kialakítása, mind annak menedzselése kapcsán.  

Anglia szombat este 23 órától játssza utolsó csoportmérkőzését Panama ellen.