Foci-vb: Választ kapunk a Ronaldo-paradoxonra?

2026. június 23. Vegas Sports
Portugáliának kötelező lenne a győzelem, az angolok pedig folytatnák ott folytatnák, ahol abbahagyták.

A vb első körének a spanyol pontvesztés után talán a második legnagyobb szenzációja volt, hogy Portugália nem tudta legyőzni a Kongói Demokratikus Köztársaságot. És bár mezőnyben nyilván nyomasztó volt a portugál fölény (75%-ban birtokolták a labdát), ebből nagyon kevés helyzetet tudtak kialakítani, sőt ezt vizsgálva még Kongó még volt a veszélyesebb csapat is (0,65-0,87 xG). A portugálok Üzbegisztán ellen sem számíthatnak könnyű mérkőzésre, Fabio Cannavaro csapata ugyanis bebizonyította, hogy szervezett, világos alapelvekkel rendelkező együttesről van szó, ami egy ötvédős szisztémával bárki dolgát meg tudja nehezíteni, a Kolumbia elleni 1-3 sem feltétlenül tükrözi a meccs képét, a találkozó csak a hosszabbításban dőlt el.  

A portugálok számára a legnagyobb kérdés, hogy mit kezdenek Cristiano Ronaldóval, aki jelenleg ennek a válogatottnak a legfontosabb játékosa, de közben sok tekintetben komoly béklyója is. Az egyik népszerű lap készített egy felmérést, amely szerint ma már a szurkolók többsége is a kezdőn kívül látná Ronaldót, ami mutatja, hogy a közhangulat is kezd ellene fordulni. Ettől függetlenül meglepő lenne, ha Roberto Martínez pont most találná ki, hogy el tudja képzelni Ronaldo nélkül a kezdőt. De egyébként még Ronaldóval is elképzelhető kisebb káosz a pályán, mint amit az első meccsen összehozott a portugál szövetségi kapitány.

Nem lesz egyszerű a luzitánok dolga, de most muszáj lenne nyerniük, mert ha Kolumbia ellen kellene kiharcolni végül a továbbjutást, még kellemetlenebb kérdések szegeződnének Cristiano Ronaldo és Roberto Martínez felé, sőt az is benne lenne a pakliban, hogy előbbi nagyon dicstelenül távozik a vb-színpadáról. 

Sokan sóhajtottak fel Anglia első mérkőzése láttán. Ezt az ellentmondás nélküli játékot, kockázatvállalást várták hiába Gareth Southgate csapatától, Tuchel viszont egyértelműen nyitottabbá tette az angol válogatottat, még ha ez persze azzal is járt, hogy hátul könnyebb volt őket zavarba hozni. Egyelőre azonban úgy tűnik, ezt az árat a német tréner befizeti, és abban bízhatnak, hogy a torna előrehaladtával a védők egyéni formája is javulhat, John Stones például láthatón küzdött a meccshiánnyal.

A háromoroszlánosok legnagyobb erőssége ezen a tornán a keret mélysége lehet: Harry Kane kivételével gyakorlatilag minden játékos szinte egyenértéken kiváltható, épp ezért nagy kérdés, Tuchel hogy keveri a kártyákat, ezen a meccsen még valószínűleg az elsőszámú kezdő kap szerepet, de később Marcus Rashford vagy épp Morgan Rogers bőven kiválthat posztriválisokat.  

A másik oldalon Ghána az első körben úgy nyert Panama ellen 1-0-ra, hogy 40%-ban sem volt náluk a labda, ám kontrákból könnyen átmentek az ellenfélen, hiába volt kevesebb próbálkozásuk, minőségibb helyzeteket dolgoztak ki (1,25-0,73  xG), majd a végén jött a győztes gól. Ilyen szempontból kényelmes lesz nekik ez az összecsapás: Anglia labdával akar majd dominálni, de azt a horvátok is bemutatták, hogy átmenetekben az angol csapat is sebezhető. Így jó esély van egy az első fordulóhoz hasonló meccsképre, ami az angolok előnyeit és hátrányait is ki fogja domborítani.