És bár biztosak lehetünk abban, hogy sok szurkoló felkapta erre a fejét, az üzlet egyáltalán nem annyira irracionális, mint sokan gondolják. Ahogy egy korábbi cikkünkben kifejtettük, a Barcelona nehéz helyzetbe került a Julian Álvarez-deal miatt, hiszen nem mozdultak más opciók irányába, az pedig idővel egyre biztosabbá vált, hogy az argentin ezen a nyáron nem igazolhat hozzájuk.  

Ilyen helyzetben a klubok szinte csak a rossz és a kisebbik rossz közül választhatnak. A Barcelona előtt ott volt a lehetőség, hogy egy sokadik opciós igazolásért letegyenek egy komolyabb, akár 60-70 millió eurós összeget, de ezt nem tették meg, hanem az egyik legelérhetőbb árú lehetőséget választották, ami a kis ár, kis kockázat klasszikus érzetét hozza: a Barcelona nagyjából semmit sem kockáztat azzal, hogy elhoz egy olyan játékost, akiről a legmagasabb szinten már mindenki lemondott. Nagyot nyerhetnek vele, de ha nem jön be, akkor is minimális a pénzügyi bukás.  

Azért is mondhatjuk, hogy nagyot nyerhetnek vele, mert Jesus nem a klasszikusabb, statikus kilences, hanem egy olyan játékos, aki egyrészt beleteszi a Flick által elvárt labda nélküli munkát, másrészt visszalép a labdáért, tudja indítani a szélsőket, mozgásával megteremtheti a területeket Lamine Yamalnak és Raphinhának.

Az egyetlen komoly kérdés Jesussal kapcsolatban, hogy mennyire lesz elérhető a szezon során. Az elmúlt néhány szezonja a sérülésekre ment rá, és bár barcelonai beköszönőjében kiemelte, hogy jelenleg minden rendben van a térdével, minden bizonnyal nem az a játékos, aki képes lehet egy szezonban hatvan feletti mérkőzést lejátszani. A Barcelonának azonban nem is erre van szüksége, hanem arra, hogy legyen egy plusz opció, ezt pedig a jelenlegi piaci körülmények között meglehetősen jutányos áron biztosították be