Egy évtized fehérben

30 millió euróért cserébe érkezett Londonba, majd tíz évvel később 22 millió euróért távozott Los Angelesbe, észak-amerikai átigazolási rekordot döntve. Son Heung-min legendává vált a brit fővárosban, és bár utolsó szezonjában már nem tudott a Sarkantyúsok meghatározó játékosa lenni, előtte évekig húzóember volt. Sőt, 454 mérkőzésen elért 173 gólja és 101 gólpassza a klub történetének legnagyobbjai közé emelte.

A dél-koreai ász karrierjének talán legnagyobb tragédiája, hogy hiába szállította a kanadai pontokat, hiába választották meg a Premier League 2018-2019-es idényének legjobb játékosává, majd hiába lett a liga gólkirálya három idénnyel később, mégsem tudott egy trófeánál többet nyerni hófehér mezben. Igaz, az utolsó pillanatban megszerzett Európa-liga-aranyérem sok mindenért kárpótlást jelentett.

Nagy elődök nyomában

Son búcsújával a csapat nem gyengült lényegesen, egy fontos aspektusban mégis hatalmas űr marad betöltetlen: a klub „arc” nélkül maradt. Ledley King és Robbie Keane nem voltak akkora nevek, hogy világszinten velük azonosítsák a Spurst, Gareth Bale viszont teljes mértékben ebbe a kategóriába esett.

A villámléptű walesi szélsőt szorosan követve, Christian Eriksen is elindult a klublegenda státusz irányába, de a dán középpályás hat és fél szezon után inkább Milánó felé vette az irányt. Habár ekkor már a 11 éves kora óta a Tottenham korosztályos csapataiban nevelkedő Harry Kane volt az a karakter, aki elsőként eszünkbe juthatott az észak-londoni csapat dressze láttán.

A riválisoknál máshogy megy?

A futball elmúlt évtizedei már nem a klubhűségről szóltak, főleg nem egy annyira gyors és kompetitív ligában, mint a Premier League. Ha végignézünk a PL nagycsapatain, a legtöbb gárdában mégis találunk olyan futballistát, akit az adott klub arcának nevezhetnénk. A címvédő Liverpoolnál például Mohammed Salah, Virgil van Dijk és Alisson Becker is jó eséllyel pályázik erre a státuszra – a Vörösök sikeréért tett erőfeszítéseik alapján abszolút megérdemelten.

A Chelsea utóbbi években folytatott transzferpolitikájával szinte lehetetlen egyklubos játékosnak lenni, Cole Palmer viszont hosszabb távon londoni legendává válhat. Az Arsenalnál Bukayo Saka és Martin Odegaard lehetnek a „kiválasztottak”, a Manchester Unitednél pedig Bruno Fernandes. A Manchester City – Kevin de Bruyne távozása miatt – jelenleg nem tud várományost felmutatni, bár Phil Foden és Rodri neve azért felmerülhet.

A Sarkantyúsok új vezére

A Tottenham tehát keresi a kirakatemberét, Daniel Levy elnöksége viszont nem könnyíti meg a dolgukat, hiszen kiemelkedő fizetések nélkül nem érkeznek valódi sztárok. A jelenlegi keretből James Maddisonban lenne potenciál, de sérülékenysége miatt sajnos nehéz számításba venni, míg a szintén angol Dominic Solanke nem egy szupersztár alkat, ahogy a közel 64 millió euróért szerződtetett Mohammed Kudus sem.

A védelem közepén Cristian Romerónak megvan a rutinja, hogy a klub nagyjává váljon, de játékstílusa miatt mégis kisebb erre az esély. Lucas Bergvall, Archie Gray és Luka Vuskovic hármasa a jövőben nagy karriert futhat be Londonban, de ez még a következő – legalább – fél évtized zenéje. Addig marad a várakozás, ahogy azt már megszokhatták a Tottenham-hívek…