Pep Guardiola vezetésével a Manchester City olyan dominanciát épített ki az elmúlt évtizedben, hogy nem volt olyan angol bajnoki idény, aminek ne az égszínkék manchesteri csapat vágott volna neki fő esélyesként. Időszakosan korábban a Liverpool, mostanában pedig az Arsenal zárkózott fel melléjük, de alapvetően el lehetett mondani, hogy a szezon előtt mindenki a City legyőzésére készült, ha bajnok akart lenni. Guardiola azonban távozott, és szinte minden csapatnál annyi változás történt, hogy jelen pillanatban nagyon nehéz lenne egyértelmű hierarchiát felállítani a csapatok között.
Persze a keret ereje alapján a Manchester City továbbra is az egyik fő esélyes lehet, de nagy kérdés, hogy Enzo Maresca mennyire tudja zökkenőmentessé tenni az átmenetet. Előny, hogy korábban dolgozott a klubnál, viszont Guardiola Sir Alex Fergusonhoz és Arséne Wengerhez hasonlóan uralta az egész struktúrát, a karizmáját pedig nehéz lesz pótolni. Az Arsenal címvédőként szintén ott lehet az aspiránsok között, de nagy kérdés, mennyire lesz érezhető a nagy siker utáni fásultság, ráadásul az elmúlt évek elképesztő terhelése után több játékosnál szinte elkerülhetetlennek tűnnek a sérülések, William Saliba már ki is esett az őszi időszakra, és Declan Rice is fájdalomcsillapítókkal játszotta végig a vb-t.
Őket követi egy olyan kihívó felhozatal, amelyben szinte mindenki reménykedhet, és mindenki kapcsán komoly kérdések is vannak egyúttal. A Manchester United a tavalyi jó hajrá és egy ígéretes átigazolási szezon után reménykedik, a Liverpool és a Chelsea új edzőjében bízhat, az Aston Villa, a jól erősítő Tottenham és a Newcastle pedig abban reménykedhet, hogy az elmúlt években sosem teljesített egyszerre jól a klasszikus top hatos.
És ami még érdekesebbé teszi a bajnokságot, hogy a középmezőnyben is rengeteg a változás. Az új edzők miatt felborulhat a status quo, könnyen lehet, hogy nem egy olyan együttes lesz, ahol az első szezont sem tudja végigcsinálni a frissen kinevezett vezetőedző.
Mindezen szempontok kiadnak egy olyan képet, mely szerint a Premier League ebben az idényben rég látott izgalmakat hozhat. Persze benne van, hogy egy csapat egy hosszabb jó sorozattal eldönti a lényegi kérdéseket, de megvan arra is az esély, hogy egy olyan hajrába fussunk bele, amikor még mind a tabella elején, mind annak végén sok a kérdőjel. És persze az átigazolási szezon hátralévő három hete még az eddigiekhez képest is árnyalhatja a képet.