Amikor az ember az argentinokat nézi, könnyen abba a hibába eshet, hogy a figyelmét kizárólag Lionel Messi köti le. Pedig Argentína nagyságának titka éppen az, hogy miközben minden róla szól, valójában semmi sem kizárólag róla szól. A csapat működése a naprendszerünkkel hasonlatos: van benne számtalan bolygó, hold, gravitációs kölcsönhatás, pályaív és mozgás. Mindennek megvan a maga szerepe és jelentősége. De a rendszer közepén ott van a Nap. És Argentína számára Lionel Messi a Nap.

(Itt és most minden olvasó álljon meg egy pillanatra és vegye szemügyre Argentína zászlaját.)

Nem azért, mert minden labda nála köt ki. Nem azért, mert minden gól az övé. Nem is azért, mert képes lenne uralni a mérkőzéseket úgy, mint húszas évei közepén. Hanem azért, mert minden hozzá viszonyítva létezik. Az argentin játékosok mozgásai, döntései, pozíciói és ritmusváltásai végső soron Messi jelenlétéhez igazodnak. Ahogy a bolygók sem közvetlen utasításra keringenek a Nap körül, hanem a gravitációs mező határozza meg pályájukat, úgy alakítja Messi is a körülötte futballozók viselkedését.

A legkülönlegesebb mégis az, hogy ezt sokszor akkor teszi, amikor látszólag semmit sem csinál.

Sétál.

Figyel.

Vár.

A modern futball paradoxona, hogy a világ legveszélyesebb játékosa gyakran a statisztikailag legkevésbé “aktív” játékos. Messi nem a labdát keresi, hanem a pillanatot keresi. A repedést, a hibát, az egyensúlyvesztést. Azt az egyetlen másodpercet, amikor egy védelmi rendszerből naprendszer helyett káosz lesz. És amikor ez megtörténik, hirtelen minden felgyorsul körülötte.

Ezért olyan nehéz róla beszélni pusztán futballnyelven.

A statisztikák segítenek. A gólok, gólpasszok, trófeák és rekordok segítenek. De egy ponton túl ezek már nem magyaráznak semmit. A futball történetében nagyon kevés játékos jut el arra a szintre, ahol a sportág technikai keretei már szűknek bizonyulnak a jelentőségük leírására. Messi ebbe a kategóriába tartozik.

Ekképpen Messi jelentősége, innen nézve, biblikus.