Miért dönthetett Salah a Trabzonspor mellett? 

2026. augusztus 06. Vegas Sports
Véget ért a nyár egyik legizgalmasabb átigazolási sagája, Mohamed Salah a Trabzonspor játékosa lett. De miért döntött az egyiptomi a török bajnokság mellett? 

Mohamed Salah-t elképesztő tömeg fogadta az isztambuli reptéren, bár utána még egy hosszabb utazás várt rá, mire Trabzonba ért, ahol a következő két szezonban fog játszani. Az egyiptomi boldognak tűnt a képeken, bár abban biztosak lehetünk, hogy eredetileg nem Törökország lehetett a célállomása, valószínűleg topligában szeretett volna maradni.  

Önmagában az a kérdés is felvethető, hogy miért vált lehetetlenné Salah liverpooli folytatása. Arne Slottal télen került sor a kenyértörésre, és bár a holland edző távozott, úgy tűnik, a klubvezetésben is annyira megingott a bizalom, hogy nem tudták elképzelni a közös folytatást. Salah pedig minden bizonnyal azt gondolta, hogy neki is több opciója lehet, így ahelyett, hogy megpróbálta kierőszakolni azt a plusz egy évet a szerződéséből, más lehetőségek iránt nézett.  

Salah aztán azzal a problémával szembesült, amivel sok futballista: az ő fizetési igénye és önképe már nem egyezik meg azzal, ahová a piac árazza őt. Az egyiptomi klasszis a fizetésével és azzal, hogy minden bizonnyal nem fogadta volna el a rotációs szerepkört, túl nagy kockázatot jelentett volna egy topligás együttesnek. Persze az felvethető, hogy például a Serie A bizonyos topcsapataiban még kezdő is lehetett volna, de nem volt most olyan együttes, akinek szüksége lett volna erre a fenti kockázatokkal.

Maradtak hát az olyan piacok, mint az Egyesült Államok, Szaúd-Arábia és Törökország. Előbbinél a Sporting Kansas City volt reális opció a tulaj egyiptomi háttere miatt, de konkrét ajánlatig nem jutottak. A szaúdi érdeklődés valós volt, már az utolsó liverpooli szerződéshosszabbítása idején is keresték Salah-t, hiszen a legismertebb muzulmán futballista, aki nem a ligában játszik. Akkoriban egyébként az egyiptomi nyitottnak látszott, végül nem ebbe az irányba mozdult. Ahogy Törökországban sem a három nagy felé vette az irányt, melyek közül egyébként csak a Besiktas érdeklődött iránta, akik azonban nem tudták vállalni az anyagi feltételeket.  

A Trabzonspor a negyedik erő a török bajnokságban, számukra óriási fegyvertény Salah szerződtetése. A cél egyértelmű: közeledni az isztambuli nagyokhoz, és esetleg megdönteni a Galatasaray négy éve tartó egyeduralmát. A Trabzonspor klubidentitásának fontos része, hogy alábecsültként megmutassák, képesek felvenni a versenyt a legnagyobakkal, ehhez pedig Salah leigazolása egy szimbolikus lépés.  

Másrészt a játékos szempontjából is vállalható kompromisszum a török bajnokság. A liga jelenlegi legnagyobb versenyelőnye, hogy a legnagyobb sztárok megkereshetik azt az összeget, amit kapnának a tengerentúlon, de továbbra is egy kompetitív európai bajnokságban játszanak, ami ráadásul az elmúlt néhány szezonban ismét felfelé ívelő pályán van, a hangulatot pedig külön senkinek sem kell bemutatni. Ráadásul a Trabzonspor is indul Európában, bár akár a Ferencvárostól is függhet, hogy melyik sorozatban.  

És akkor még nem beszéltünk a korábban részben felvetett életmód szempontokról. Mohamed Salah jelenleg a legismertebb muzulmán sportoló, akit túlzás nélkül félistenként fognak tisztelni Törökoszágban, olyan közönség előtt játszhat, akiknek tényleg sokat jelent, hogy ő a csapatnál van. Az pedig már Salah feladata, hogy emlékezetessé tegye karrierje valószínűleg utolsó állomását.