Hétfői meccsdömping
Erős hétfő vár ránk, hiszen Angliában munkaszüneti nap van, emiatt pedig két mérkőzést is rendeznek. Az Everton-Manchester City a szokásosnak mondható 21 órás időpontban kezdődik, míg a Chelsea-Nottingham Foresten már 16 órakor útjára indul a labda.
Dél-Európában sem unatkoznak. A Serie A-ban két meccs vár ránk, méghozzá fővárosi csapatokkal. A Lazio a kiesés elől menekülő Cremonesehez látogat, az AS Roma pedig a Fiorentinát fogadja. Eközben Spanyolországban a már-már történelmi mélyponton lévő Sevilla próbál a vonal fölé kerülni egy Real Sociedad elleni győzelemmel.
Kialakulnak az európai döntők
Bár volt olyan pillanat, amikor úgy tűnt, a PSG már fél lábbal a Puskásban érezheti magát, ám a Bayern visszamászott a párharcba, ezzel egy igazi BL-klasszikust alkotva. De a másik párharc, az Atletico-Arsenal is nyílt maradt.
Emellett a finálé párosítására fény derül az Európa- és a Konferencia-ligában is.
Címek dől(het)nek el
A hét legnagyobb érdeklődésre számot tartó bajnokija, egyértelműen az El Clasico, ahol a Barcelona bebiztosíthatja a LaLiga-címet az ősi riválissal szemben.
Két klub kivételével a magyar foci pihen, az a két egyesület viszont a Magyar Kupa-döntőjében csap össze. A ZTE a szezonban harmadszor is elkapja az FTC-t?
Nincs megállás a rájátszásban
Az NBA-ben és az NHL-ben tovább pörög a rájátszás, immár a második körrel. Voltak franchise-ok, amelyek esélyeshez méltóan vették az első akadályt, de azért drámai fordításokból, meglepetésekből sem volt hiány.
Ászok Rómában
A spanyol után az olasz fővárosban is 1000-es tornát tartanak a férfiaknál és a nőknél is. Bár olyan teniszezők, mint Carlos Alcaraz vagy éppen Jack Draper már a Roland Garrostól is visszaléptek, de így is sztárparádé várható Rómában.
Eseménydús hét a dobóvonalnál
A darts kedvelői ezen a héten a képernyő elé tapadhatnak, miután hétfőn és kedden Players Championship-fordulókat tartanak Hildesheimben, csütörtökön a Premier League Leedsbe, Luke Humphries otthonába látogat, pénteken pedig már Grazban dobálnak a PDC-sztárjai.
Jó és rossz kiindulópont
Bár egyes momentumokban úgy látszott, a Veszprém és a Szeged is lemondhat a kézilabda Bajnokok Ligája Final Fourról, ám a bakonyiak ötgólos hátrányból fordítottak, így előnnyel utazhatnak Berlinbe. Vajon melyik magyar csapat jut be a legjobb négy közé.
Kép forrása: Laliga