Az utolsó nagy nevek is bemutatkoznak
Már rengeteg országban dübörög a vb-láz, de jó pár nemzet csak ezen a héten mutatkozik be a tornán. Méghozzá remek válogatottak, amelyek a végső győzelemre is esélyesek.
Hétfőn 18 órakor az Európa-bajnok Spanyolország a debütáns Zöld-foki szigetekkel találkozik, de a hét első napján láthatjuk Mohamed Salah-t is, aki a belgák ellen próbál bizonyítani, hajnalban pedig Fede Valverdéé lesz a színpad.
Kedden, illetve szerda hajnalban az előző vb két döntősét is megnézhetjük. Előbb a franciákra várhat egy kemény mérkőzés Szenegál ellen, majd Argentína Algériával mérkőzik meg, köztük pedig a sokaknál titkos favorit norvégokat csodálhatjuk meg.
Szerda este, az utolsók között Cristiano Ronaldo is felbukkan, miként az első kör egyik lenagyobb rangadójára is sor kerül, az angol-horvátra. De éjszaka érkezik Antoine Semenyo és James Rodriguez is.
Anglia és Németország
Ha füves szezonról beszélünk, akkor ez a két ország megkerülhetetlen. A férfiaknál Halle és a Queen's Club lesz a helyszín. Ezúttal Németországban lesz az erősebb mezőny, a világranglista első tíz helyezettjéből hatan is a nevezési listán vannak, köztük a friss Roland Garros-győztes, Sasha Zverev. A nőknél Berlinben és Nottinghamben lesz verseny, előbbi az 500-as torna, így nem meglepő módon olyan sztárok állnak rajthoz, mint Aryna Sabalenka vagy Elena Rybakina.
Csak a baseball maradt?
Az NBA döntője öt, míg az NHL fináléja hat meccsen dőlt el, így ettől a héttől a major sportok szerelmeseinek csak az MLB maradt, amely liga alaposan küszködik a nézők stadionba csábításával a világbajnokság árnyékában. Esetleg a WNBA-t követhezik, akik továbbra is a kosárlabda szerelmesei.