Kinek, milyen sors jut?
A világbajnokságon közeledik a csoportkör vége, a hét első felében már le is zárulnak bizonyos négyesek.
De még ezelőtt mindenki letudja a második meccsét. Argentína Ausztriával találkozik hétfőn este, 19 órától, a franciák pedig Irak ellen biztosíthatják a helyüket a kieséses szakaszban egy újabb győzelemmel, emellett az éjjeli baglyok számára jó szórakozást nyújthat Norvégia és Szenegál összecsapása.
Kedden Portugália próbál javítani az első fordulós fiaskó után, míg az angolok a remek startjukat meglovagolva tennének hatalmas lépést a csoportelsőség felé. Szerda estétől csütörtök kora reggelig összesen három kvartett zárul le.
Előbb Svájc és Kanada boxolhatja le egymás között az első helyet, miközben Bosznia-Hercegovina és Katar szétlövést rendez a lehetséges továbbjutásért. Éjféltől a C-csoport pozíciói dőlnek el, hajnalban pedig Mexikó lehet a mérleg nyelve.
Megszakad az amerikai dominancia?
A két hete zajló füves szezon eddig a jenkikról szól, hiszen az eddigi nyolc tornából hat döntőben volt érdekelt amerikai teniszező. A férfiaknál Mallorcán és Eastbourne-ban folytatódhat ez a sorozat, miként a nőknél is a brit városban, valamint Bad Homburgban.
Baseball, kosár és darts
Azon sportszerető emberekre, akik nem szeretik a futballt, sem a teniszt, ínséges idők várnak, miután a WNBA- és MLB-alapszakasz mellett csupán a Modus Super Series küzdelmei adnak programot számukra.