Mit nézzek, mire fogadjak? Segítünk!

2026. augusztus 31. Vegas Sports
Címvédők, kupameccsek, US Open és alsóbb ligás sorozatok.

A maradék

A német kivételével minden topligában maradt hétfőre bajnoki. Spanyolországban az eddig kapott gól nélkül menetelő Barcelona a Rayo Vallecanót fogadja, a Getafe pedig Pamplónába látogat.

A Serie A-ban is két mérkőzés maradt a fordulóból. A győzelemmel rajtoló, újonc Lecce a szintén remekül startoló AS Romát fogadja, míg az Atalanta a Bolognával csap össze.

A Premier League-ben mindössze egy találkozó maradt hátra, ahol a darabjaiban lévő Aston Villa látja vendégül bajnokhoz méltó teljesítményt produkáló Arsenalt.

Kupák hete

Ugyan a férfiaknál a Bajnokok Ligája-főtábla jövő héten indul, de a nőknél még a selejtezők zajlanak a BL-ben és a második számú sorozatban is. Eközben Olaszországban újabb kört rendeznek a kupában.

Második vonal

Hétköznap folytatódik az angol másod- és harmadosztály, valamint kisebb ligákban is számtalan találkozót pótolnak be. Ausztriában többek között a Red Bull Salzburg-Rapid Wien derbije kiemelendő, miközben Magyarországon a ETO FC-FTC rangadót rendeznek. De emellett lesz Toulouse-Lille és Real Sociedad-Celta Vigo is.

Sokk

Ezzel az egy szóval említhető az, hogy Novak Djokovic azonnal búcsúzott a US Openről. A szerb mellett más teniszezők is komoly kérdőjelek közepette készültek erre a tornára. Vajon Carlos Alcaraz is megég ma, az utolsó pillanatos szabadkártyával élni tud a búcsúzó Stan Wawrinka, mi lesz a magyar versenyzőkkel (Piros Zsombor, Marozsán Fábián, Udvardy Panna, Bodnár Anna), a nőknél is lesz nagy búcsúzó?