Úton a végjáték felé
Beléptünk a világbajnokság utolsó két hetébe, jövő vasárnap kiderül, hogy melyik csapat emeli magasba a legendás trófeát. Épp ezért, most már minden mérkőzés jelentősége megkérdőjelezhetetlen, és sorban jönnek egymás után az olyan rangadók, amelyeknek nehéz megtippelni a kimenetelét. Hétfő este egy igazi klasszikus, Spanyolország és Portugália párharca jön, Lamine Yamal és Cristiano Ronaldo, két generáció legjobbja feszül egymásnak - előbbi folytatná útját első trófeája felé, utóbbi utolsó esélyét igyekszik megragadni. Éjszaka ezt követően a még Folarin Balogunt is visszakapó Egyesült Államok Belgium ellen játszik...
Kedden is két klasszis vezeti pályára csapatát. Lionel Messi Argentínája váratlanul komoly szenvedést mutatott be a Zöld-foki Köztársaság ellen, de talán pont ez kellett ahhoz, hogy komolyan vegyék ezt a nem túl nehéz ágat. Egyiptom már ezzel a szerepléssel is történelmi sikert ért el, de nem úgy ismerjük Mohamed Salah együttesét, mint amely elégedetten dől hátra.
Európa visszainteget?
Rég kezdték ennyi kérdőjellel a magyar csapatok a nemzetközi szereplésüket. Mindegyik gárdánál komoly kérdések az edzői stáb, a keret, a pénzügyi háttér tekintetében, de a nemzetközi selejtezők sajátja, hogy már július elején formában kell lenni, különben hamar véget ér a kaland. Az ETO FC Győr egy olyan túrával kezd a Vikingur ellen, amibe korábban sok esélyesebb csapatnak beletört már a bicskája.
Fontos győzelem hazai pályán?
A magyar férfi kosárlabda-válogatott nem tudta borítani a papírformát Finnország otthonában, de a 85-77-es vereségben semmi szégyelnivaló nincs. Most viszont egy olyan találkozó következik a mieink számára, amit hazai pályán kötelező megnyerni, hiszen az a Belgium lesz a magyar válogatott ellenfele, amely jelenleg a csoport utolsó helyén áll, és amely ellen idegenben is tudtak nyerni Somogyi Ádámék.
Ki lesz a király és a királynő?
Második hetére fordult a wimbledoni tenisztorna, itt is jönnek tehát a legfontosabb mérkőzések. Mindkét nemnél voltak bőséggel meglepetések, de még olyan klasszisok vannak versenyben, mint Jannik Sinner, Novak Djokovic, Grigor Dimitrov, vagy Madison Keys, Jessica Pegula, Naomi Osaka és Coco Gauff. Egy dolog tehát biztos: izgalmas lesz a torna végjátéka.