A négy legjobb
Bár hatalmas meglepetések és sztorik övezték a világbajnokság első felét, ám a végére mondhatni jött a papírforma. A FIFA a világranglista első négy pozícióját elfoglaló nemzetet külön-külön ágra helyezte, a négyes mindegyik tagja ezt ki is használta.
Argentína többször is késélen táncolt, de ott van az elődöntőben, ahogy az ellenfelüknek, Angliának sem volt kikövezett útja idáig. A másik ág szereplői viszont kimondottan meggyőzőek voltak, legyen szó a spanyolokról vagy még inkább a franciákról.
Kellemetlen búcsú?
Már kedden véget érhet a BL-kaland a regnáló magyar bajnoknak, miután az ETO FC Győr hátrányból várja a Vikingur Reykjavik elleni párharc visszavágóját.
Wimbledon után
A füves szezon befejeződött, ám a tenisz szerelmeseire maratoni hét vár. Összesen öt darab 250-es tornát tartanak héten. A férfiaknál Svédországban, Svájcban és Horvátországban rendeznek versenyt. Ezeken összesen egy top 10-es versenyző vesz részt, ami kiváló lehetőséget biztosít a pontgyűjtésre mindenki másnak, köztük Marozsán Fábiánnak is.
A nőknél szintén ez a helyzet, kimondottan visszafogottak a nevezési listák. Athénban és Jászvásáron sincs az első húsz között rangsorolt teniszező, utóbbi helyszínen ellenben három magyar is Udvardy Panna, Bondár Anna és Gálfi Dalma személyében.
A hegyekbe fönn
A hétfői pihenőnapot követően folytatódik az év legnagyobb kerékpárversenye. Tadej Pogacar magabiztos vezetéssel fordult rá a hétre, és a hegyi szakaszokon tovább növelheti az előnyét.
Nyáron is kosár
A WNBA-alapszakaszban nincs megállás, az NBA Summer League pedig útjára indult.