Mit nézzek, mire fogadjak? Segítünk! 

2026. július 16. Vegas Sports
Jön a világbajnokság zárószakasza, a továbbjutásért küzd a Ferencváros, és zajlanak a kisebb tenisztornák, valamint Tour de France, World Matchplay és F1-es futam is színesíti a hetet.

A Győr csalódást keltő szereplése után a Ferencváros számára adott a feladat: mentsék meg a magyar klubfutball becsületét, hogy legalább az egyik csapat továbbjusson az első körből. Persze kiesés esetén is folytathatja Borbély Balázs volt és jelenlegi csapata is, de nem nézne ki jól, ha mindkét magyar klub rögtön az első párharcát elbukná. Ha megnézzük az odavágót, a Ferencváros egy ikszes meccset tudott a saját javára fordítani, ami sokat segíthet, hiszen hazai pályán a Fradinak elég lehet egy döntetlen. Ennek ellenére biztos, hogy a Vojvodina sem feltett kézzel érkezik Budapestre.  

Két rendkívül csalódott válogatott játssza majd a bronzmérkőzést, Franciaország és Anglia is azzal a céllal érkezett erre a világbajnokságra, hogy döntőzön. Ez nem jött össze, és különböző okokból mindkét csapat rendkívül szomorú és talán dühös is lehet emiatt. Épp ezért nagy kérdés, hogy milyen mentális állapotban lépnek majd pályára. A franciák motivációja Kylian Mbappé gólkirályi címe lehet, az angoloknak pedig talán többet jelentene egy bronz. Mindkét csapatnál komolyabb rotációra számíthatunk.  

A döntőben pedig összejött a Barcelona drukkereinek álompárosítása, Spanyolország Argentína ellen küzd majd a fináléban. És bár az elődöntők meccsképe alapján azt gondolhatnánk, Spanyolország egyértelmű esélyes, de azt mostanra tényleg megtanulhattuk, hogy Argentínát egyáltalán nem lehet leírni.  

A nyár közepe az az időszak a teniszben, amikor nincs igazán domináns borítás: még nem kezdődött el az amerikai keménypályás szezon, de túl vagyunk a Roland Garroson és Wimbledonon is. A férfiak főleg salakos pályán játszanak, a nőknél rendeznek kemény borításon is tornát, ezeken a versenyeken pedig gyakoriak a meglepetések, így el lehet csípni néhány remek mérkőzést.

Spa istenei megkegyelmeznek?

Az új autókat még nem láttuk esőben, ám Belgiumban lehet el jön a "teszt" ideje. De vajon ki tud igazodni ezekhez a körülményekhez: a nyers tempóban legjobb Kimi Antonelli, a lepattanókat gyűjtő Ferrari-pilóták vagy valaki más?

A napokban már túl vagyunk a Tour de France felén, és eddg úgy tűnik, minden az előzetes várakozások szerint zajlik. Tadej Pogacar elképesztően magabiztosan vezeti a versenyt, legnagyobb riválisa, Jonas Vingegaard is több mint három perces hátrányban követi. Ám a háromhetes körversenyek sajátja, hogy bármelyik szakaszon történhet olyan, ami teljesen átírja az erőviszonyokat.

A nyár legnagyobb versenye

A dartsnaptár második legfontosabb tornája, a World Matchplay szombaton kezdetét veszi. A blackpooli megmérettetés egyértelmű favoritja  Luke Littler, de a világelső mellett Gary Anderson vagy éppen Michael van Gerwen is már színpadra lép a hétvégén.