Ha valaki Anglia 2026-os világbajnoki szereplésére gondol, a harmadik hely mellett egy szám biztosan az eszébe fog jutni: 12. A vezető gól után Argentína elődöntős fordításáig ennyi százalékban birtokolta a labdát az angol válogatott. Thomas Tuchelt cseréi, taktikai változtatásai miatt keresztre feszítették, Michel Cox, a világ egyik legismertebb futballszakírója az The Athletic felületén azzal a felütéssel indította cikkét, hogy Tuchelnek igaza volt. Cox-ra mindig is jellemzőek voltak a provokatív felvetések, ebben a cikkében pedig amellett érvel, hogy az angol futball, és elsősorban a Premier League elmúlt évekbeli változásai idézték elő azt a helyzetet, amivel Thomas Tuchelnek meg kelle küzdenie - és amiben kudarcot vallott.
A szerző szerint a Premier League-t három változás határozta meg az elmúlt években: egyrészt Pep Guardiola és Mikel Arteta gyakran küldte fel úgy a csapatait, hogy a hátsó négyes tulajdonképpen négy középhátvédből állt, akiket speciális szerepkörökkel ruházták fel. Másrészt elképesztően nagyra nőtt a pontrúgások és leginkább az intenzitás szerepe. Maga Cox is érzi, hogy nehéz megtalálni a direkt kapcsolatot, hiszen a Premier League játékosainak közel 70 százaléka nem angol, másrészt egyetlen csapat volt, amelyet a szezon elejétől a végéig angol edző (Eddig Howe) irányított.
Azt tehát nehéz belátni, hogy attól, hogy a ligát vizsgálva valóban igazak ezek a megállapítások, a válogatott játékára ez mennyire van közvetlen hatással. Az viszont már egy érdekesebb felvetés, hogy az angol liga változásaival az szigetországi utánpótlás is egyértelműen a fentebb említett elvárások szerint képez játékosokat. Zömében olyan futballisták kerülnek ki az angol akadémiákról, akik fizikálisak, intenzívek, de kevésbé van meg bennük a labdás kontroll képessége.
Az eredeti cikk is hozzáteszi, hogy vannak azért olyan futballisták, akik a válogatottnál ezen a jelenlegi keretrendszerben is változtathattak volna. Phil Foden, Cole Palmer, Mason Mount vagy épp Trent Alexander Arnold technikai szempontból emelhetttek volna a csapat padlóján, még ha nekik is fontos tulajdonságuk a direktség. Itt már felmerül, hogy bár a játékosok formája valóban visszaesett az elmúlt időszakban, egyiküket sem kivinni a vb-re szövetségi kapitány döntése és felelőssége volt. Ahogy az is, hogy Kobbie Mainoóval látványosan nem tudott, és talán nem is akart mit kezdeni a német szakvezető. Pedig a Manchester United fiatal középpályása pont a kontroll visszaszerzésében lehetett volna segítségére, mert ugyan ő sem az a középpályása, aki nyugodtan kipasszolja a mérkőzés hátralévő részét, de képes labdát tartani, nyomás alól kiforogni, ami szintén hasznos tulajdonság, ha az eredmény tartására van szükség.
Egészen biztos, hogy Michael Cox felvetéseiben van igazság, az angol futball egyértelműen a fizikalitásra és a direktségre helyezi a hangsúlyt az elmúlt években, ettől függetlenül ez egy tankönyvi túldimenzionálás. Minden ugyanígy igaz lenne, és ezzel együtt is bejuthatott volna a döntőbe az angol válogaottt, ha Tuchel kevésbé hamar nyomja meg a pánikgombot. Főleg azért, mert ezen a vb-n csapata korábban képes volt jól menedzselni az eredményt: Mexikó ellen már emberhátrányban szerezték a harmadik gólt, Norvégia ellen pedig szintén nem volt ennyire látványos a visszaállás. Ha meg akarjuk érteni ennek a helyzetnek a mentalitásbeli okait, szerintem Cesc Fabregas az elmúlt hetekben nagyot futó videója inkább segítségünkre lehet, mint Cox cikke: az egykori kiváló középpályás ugyanis arról beszélt, miként csapódik le a csapatban, ha az edző plusz védőket küld a pályára és szerkezetet vált, miként következik ebből szinte automatikusan, hogy a csapat elkezdi magára húzni az ellenfelet. Ha már direktségről beszélünk, az angol válogatott arról is teljesen lemondott a hajrában, pedig saját eszközeivel élve is közelebb került volna a győzelemhez.
Ráadásul a cikk azzal kapcsolatban is nagyon elvágólagos, hogy bár valóban vannak a nemzetek futballját meghatározó általános tendenciák, az angol válogatott futballistái nem egysíkú labdarúgók, sőt többen közülük labdával domináns klubcsapatokban játszanak, ilyen téren tehát nem fekete-fehér a helyzet. Egy kifejezetten tehetséges keretről van szó, amivel sokféle játékot lehet játszani, ahogy a torna bizonyos pontjain meg is tette Thomas Tuchel.
Könnyen lehet, hogy van igazság a német szakvezető mondataiban, és az is elképzelhető, hogy ha az emíltett DNS-t tágabban értelmezzük, mentális felkészülségben sem az angol a legjobb válogatott (bármennyit is léptek előre e téren). De egy rossz döntés néha csak egy rossz döntés, és nem egy egész futballkultúráról állít ki bizonyítványt.
